2019. június 1., szombat

BÁRKI IS JÖN THERESA MAY UTÁN, A BREXIT CSAPDÁJÁBAN FOG VERGŐDNI

HVG ONLINE
Szerző: HVG
2019.06.01.


A lemondott brit konzervatív kormányfő utódja leígérheti a csillagokat az égről, de nem sok esélye van kivezetnie pártját a labirintusból, amelybe belavírozta magát.

Második Margaret Thatcherré akart válni, de csupán második Anthony Eden lett belőle. Theresa May brit konzervatív miniszterelnök azt szerette volna, ha nőként ezen a poszton úgy vonul be a történelembe, mint akinek a sikerei vetekednek a Vasladyével. Ehelyett a múlt héten úgy jelentette be, hogy június 7-én távozik pártja éléről, s amint megtalálják az utódját, a kormányfői posztot is átadja, hogy sokan máris megszavazzák neki a történészek és közvélemény-kutatások által a XX. és XXI. század brit miniszterelnökei között Eden által elfoglalt sikertelenségi mélységet. Míg Edennek a sors sodorta az útjába a szuezi válságot, May a maga krízisét, a Brexitet az elődjétől, a politikai katasztrófát hozó népszavazást felelőtlenül kiíró, majd az EU-ban maradás mellett lagymatagon kampányoló, s az eredmény láttán gyorsan lelépő David Camerontól örökölte. Aki versenyben van vele a XXI. század eddigi legrosszabb brit miniszterelnökének címéért...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.