2019. június 5., szerda

ÖSSZEOMLOTTAK AZ ÁLLAMI MILLIÁRDOKKAL KITÖMÖTT KAMUSZÍNHÁZAK, 94 SZÁZALÉKKAL CSÖKKENT AZ ÁRBEVÉTELÜK

G7
Szerző: FABÓK BÁLINT
2019.06.04.


A magyar állam nagyjából kilenc milliárd forintot költött rájuk, a bevallásuk szerint külföldön százezrek látták az előadásaikat, forgalmuk alapján ismert budapesti színházakat is leköröztek, a tao-rendszer megszüntetése után azonban azonnal összeomlottak. Januárban mutattunk be egy öt színházból álló hálózatot, amely hiába maradt teljesen ismeretlen, mégis az egyik legnagyobb nyertese volt a 2009-ben bevezetett kultúrafinanszírozási rendszernek.

Az öt színház gyors és gyanús felemelkedésük mellett számos ponton kötődött egymáshoz. Többségük ugyanarra a címre volt bejegyezve, ugyanaz az ember készítette el beszámolóikat, több hasonlóság volt honlapjaikon, és kötődtek a színházi élet egyik befolyásos alakjához, Megyeri Lászlóhoz, akinek kulcsszerepe volt a tao-rendszer megalkotásában.

Az öt színház nettó árbevétele összesen 3,4 milliárd forint volt 2017-re. A május végén közzétett pénzügyi beszámolóik alapján ez az összeg tavaly több mint 94 százalékkal csökkent, 190 millió forintra. A legnagyobbnak számító Műhely Produkció forgalma 935 millióról 28 millió forintra csökkent. Arányaiban még nagyobb zuhanás volt a Maszka Színháznál:

835 millió forintos árbevétele egy év alatt három millió forint alá esett...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.