2019. június 5., szerda

PALKOVICSÉK BENYÚJTOTTÁK AZ MTA-T MEGCSONKÍTÓ TÖRVÉNYJAVASLATOT

INDEX
Szerző: STÖCKERT GÁBOR
2019.06.04.


Az Innovációs és Technológiai Minisztérium benyújtotta a parlamentnek a „hazai kutatás-fejlesztés és innováció intézményrendszerének és finanszírozásának átalakításához szükséges” törvénymódosítási javaslatát – vagyis azt a javaslatot, ami az MTA működését alapjaiban változtatná meg, és legalább részben a minisztériumhoz ragadná a rendelkezést a kutató pénzek fölött. A törvényjavaslat szövege kedd este még nem került fel a parlament.hu-ra, de tartalma az ITM sajtóközleményéből megismerhető.

Mint korábban megírtuk, a javaslat egy verziója már kiszivárgott nekünk, a végleges verzió nagy vonalakban követi is azt. A törvényjavaslat központi eleme az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat nevű új képződmény, ami az ITM sajtóközleménye szerint önálló költségvetési fejezetet képez a költségvetési törvényben, és nem tartozik a kormány irányítása vagy felügyelete alá. A javaslat értelmében az ELKH tizenhárom fős irányító testületébe hat főt a Magyar Tudományos Akadémia, hat főt pedig a kormány delegál azzal, hogy legalább kétharmadukat a tudomány művelői közül kell kiválasztani. Az elnököt a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és a miniszter közös javaslatára a miniszterelnök nevezi ki. 

Az ELKH felügyeletével a következő központi költségvetési szervek működnek majd:
- Agrártudományi Kutatóközpont,
- Atommagkutató Intézet,
- Bölcsészettudományi Kutatóközpont,
- Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont,
- Energiatudományi Kutatóközpont,
- Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet,
- Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont,
- Nyelvtudományi Intézet,
- Ökológiai Kutatóközpont,
- Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet,
- Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet,
- Szegedi Biológiai Kutatóközpont,
- Társadalomtudományi Kutatóközpont,
- Természettudományi Kutatóközpont,
- Wigner Fizikai Kutatóközpont,
- Támogatott Kutatócsoportok Irodája.


Az irányító testület munkáját egy „tudományos szempontokat és érdekeket megjelenítő tudományos tanács és a világszerte elismert külföldi kutatókból álló nemzetközi tanácsadó testület segíti majd”. Utóbbi közreműködik „az ELKH rendszeres teljesítménymérésében, növelve a működés hatékonyságát”. Az ELKH valóban meg is jelent a kedden nyilvánosságra hozott költségvetési tervben, közel 32 milliárd forintos büdzsével, amit a sajtóközlemény forrásemelésként említ, valójában azonban inkább a kutatóintézetek korábbi büdzséjének egy helyre csatornázásáról van szó. A változás jól látszik az idei költségvetést és a jövő évi tervet összehasonlítva: az MTA-nak idén 56,1 milliárd forintos tervezett kiadása volt, jövőre csupán 16,9 a javaslat, miközben a semmiből megjelenik az ELKH...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.