2019. június 5., szerda

TRUTYMÓ

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2019.06.05.


Sűrű nap volt tegnap néppártilag és fideszileg, illetve már sűrű hetek, hónapok is vannak, kavarog valami massza, amely egyre inkább undorító trutymóvá sűrűsödik, hogy gőzölgésétől lerohadnak a csillagok. És most, hogy szabadjára engedtem a mélyemben megbúvó költőt, megpróbálom érthetővé tenni azt, ami az elmúlt huszonnégy órában is vagy ötször változott, és még nem ismerhetni a végét.

Két szereplőnk van a lehangoló történetben, a Fidesz meg az Európai Néppárt, és momentán ott tartunk, hogy egyik sem különb a másiknál, csak egy kicsit. Összefoglalva tehát: megérdemlik egymást, és mi viszont nem érdemeljük meg őket, mert nem méltóak hozzánk.

Indult onnan, ugye, hogy Orbán Viktor Mihály folyamatosan nyitogatta a pofonládát azzal, hogy építgette a saját bejáratú kis fasizmusát, és az EPP mégis csak akkor húzta fel az orrát, amikor Juncker került a plakátokra, mert az ő becsülete fontosabb, mint egy ország sorsa. És ez az első lehangoló tétel.

Ez a mi kályhánk. Mert ezután került szóba, hogy kizárják a csürhét a Néppártból vagy felfüggesztik, amire, mint emlékezhetünk, az volt a nagyképű reakció, hogy őket fölfüggeszteni nem lehet, ha ez csak szóba is kerül, azonmód távoznak fölhúzott orral. Aztán fölfüggesztették őket persze, és nem mentek sehová, hanem azt pofázták, ők függesztették föl magukat, enmaguk csíptették fel a szárogatóra a hózentrágüréknél fogva a nyamvadt testüket. És jött a cáfolat, hogy perszehogy nem.

Aztán következett ez a nyüves választás, ami előtt virítani kellett valamit a hívőknek, s ebben a kontextusban a Néppárt minden volt, csak ma született bárány nem. Voltaképp sorosista, bevándorláspárti bűnbanda volt, és megtisztulás lesz tőlük a fasisztákhoz távozhatni. – Ezt pofázták, és Weber is vérig sértette a magyar népet, Soros kitartott embere volt, rühes komcsi, meg ilyenek, és időközben a három bölcsek is hoppon maradtak, nem fogadta őket a vezír...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.