2019. június 1., szombat

SZABAD SZEMMEL: ORBÁN A NEVELETLEN GYEREK - A NÉPSZAVA NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

NÉPSZAVA
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2019.06.01. 


Reuters 

Orbán Viktor a Néppárt neveletlen gyermeke, de ez nem jelenti azt, hogy nem javulhat meg és a felfüggesztés nem vezet automatikusan a kizáráshoz. Ezt az EPP egyik illetékes mondta, és a hírügynökség azért idézi, mert a miniszterelnök a szokásos pénteki rádióinterjúban ismét belengette: még nem dőlt-el, a jövőben melyik pártcsaládhoz tartozik a Fidesz, azaz átléphet új frakcióba is, ha úgy ítéli mg, hogy a mostani tagság nem szolgálja a nemzeti érdekeket. Azt nem árulta el, hogy milyen alternatíva jöhet szóba, de a politikus már jó ideje flörtöl a szélsőjobbal. A tudósítás emlékeztet arra, hogy Szijjártó Péter a napokban kijelentette: vörös vonalat jelentene, ha a konzervatívok migránsbarát pártokkal szövetkeznének. A már idézett néppárti nyilatkozatból viszont az derül ki, hogy kereszténydemokraták arra igyekeznek rávenni Orbánt: tartson ki az EU-párti irányvonal mellett. 

NZZ 

A magyar kormányfő beadta a derekát a közigazgatási bíróságok kapcsán és ezzel gesztust tett bírálóinak, elsősorban a Néppártnak - írja a svájci lap. Pedig Orbán Viktor nem arról híres, hogy a fontos kérdésekben engedne a nemzetközi bírálatoknak. Éppen ellenkezőleg, a jelek szerint agresszív retorikáját csak feltüzelik a külföldről érkező figyelmeztető szavak. Épp ezért annál figyelemreméltóbb a mostani visszakozás. A kifogások már hónapok óta ismeretesek, ezért meglepő az időzítés. Megfigyelők egyértelmű összefüggést látnak az európai választás eredményével, miután elmaradt a kormányfő által remélt szélsőjobbos-nacionalista áttörés. A politikus oly mértékben támadta a kampány során az EPP-t, hogy azzal még az iránta jóindulatú Webert is felpaprikázta. Viszont hevesen kokettált a populistákkal és önmagát már a Salvini-féle összefogás zászlóvivőjének látta. Most viszont Gulyás Gergely azt közölte, hogy a Liga vezére olyanokkal működik együtt, akikkel a Fidesz semmiféle szövetséget nem tud elképzelni. Ily módon a közigazgatási bíróságok tervének feladása engedmény a konzervatívoknak. A Fidesz számára előnyös volna, ha nem távozna a pártcsaládból, például azért, mert már folynak a tárgyalások a következő, hosszú távú uniós költségvetésről. 

Politico

A magyar miniszterelnök minden lehetséges udvarlójának kedvében akar járni, de úgy tűnik, előkészíti a terepet a meghátráláshoz, mert vissza akar térni a Néppártba. Ám ez immár nem tőle, hanem attól függ, milyen jelentést ad majd le a háromtagú Bölcsek Tanácsa. A jelek szerint Orbán igyekszik megnyerni a testületet, miután a sajtószabadság korlátozásával és a fékek, illetve ellensúlyok aláásásával vádolják. Így visszalép a közigazgatási bíróságok felállításától, de ezzel párhuzamosan folytatja az előkészületeket az MTA kutató hálózatának átvételére. Egyébiránt pedig Orbán a Kossuth Rádióban barátjaként emlegette Salvinit és úgy értékelte, hogy még sok minden megváltozhat az Európai Parlamentben.

Süddeutsche Zeitung 

A lap szerint figyelmeztető lövéssel ér fel Magyarország és Lengyelország számára, hogy az Európai Bíróság kimondta: a német ügyészségi rendszer nem kellő mértékben független a politikától. A döntés úgy hat, mint egy pörölycsapás, és azt vonja maga után, hogy azonnal vissza kell vonni 5600 olyan európai letartóztatási parancsot, amelyet a német vádhatóságok állítottak ki. Így elengedik azokat, akiket valamelyik tagországban ilyen körözés alapján vettek őrizetbe. Az ügyészség munkáját szabályzó nemzeti törvények már nem felelnek meg az EU-normáknak, mármint hogy az ügyészek kötelesek követni az igazságügyi miniszter utasításait. Vagyis törölni kell ezt a kormányzati jogot. Az európai letartóztatási parancs intézménye a tagállamok közti bizalmon alapszik, tehát azon, hogy aki kiállította a papírt, az betartja a jogállami normákat. Ha itt kétség merül fel, összedől az egész rendszer. Amúgy az ítélet egy nappal az uniós választás után látott napvilágot, ami lehet, hogy véletlen, de sokatmondó. Félő ugyanis, hogy az olyan államok, mint a lengyel és a magyar, politikai célokra használják fel a körözéseket, miután a két ország mind jobban eltávolodik a demokráciától. Vagyis hogy politikai ellenfeleket vetetnek őrizetbe külföldön. Az EiB példát statuál Németországon, hogy figyelmeztesse azokat, akik vaskosan veszélyeztetik a jogállamot. Mert az önállóság önigazgatást jelent, nem lehet a minisztérium fennhatósága alá rendelni a bíróságokat és az ügyészségeket. Az autonómia azt jelenti, hogy meg kell szabadítani bilincseitől az igazságszolgáltatást...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.