2019. július 19., péntek

A FŐNÖKNEK MINDIG IGAZA VAN (RÉGEN VICC VOLT, MA VALÓSÁG)

HÍRKLIKK
Szerző: NÉMETH PÉTER
2019.07.19.



Hosszasan sorolja népszavás kollegám a lap pénteki számában (Vas András: Csakazértis Lex, 9. oldal), hogy milyen törvényeket alkottak eddig a fideszesek, hogy egy-egy céljukat el tudják érni. A témát a bűnszervezetben elkövetett bűncselekmények bírói elbírálásának változtatása kapcsán említi – a feltételek szerint az eljárás alatt álló Fidesz-képviselő, Simonka György enyhítenék a törvényt -, és sorolja a rendkívüli esteket a lex-Borkaytól kezdve a lex-CEU-n át a lex-Czeglédyiig – egy sor egyéb törvénymódosítást is említve -, amikor a kormánytöbbség vagy saját érdekében módosított, tette kedvezőbbé a jogszabályt, vagy éppen a politikai ellenféllel szemben szigorított.

A magyar parlamentben 2010 óta ez már megszokott eljárás; az állampárt nem csinál gondot abból, hogy akár az alkotmányt is módosítsa, ha éppen az érdeke azt diktálja. Azt nem állítom, hogy mindig a trambulinról teszik , általában elrejtik valamilyen más tematikája paragrafushalmazban, mint most a lex-Simonkának is a költségvetési törvényben találtak helyet. A Fidesz hívei ebben nem találnak semmi kivetni -valót, így aztán a holdudvar tagjai már számítanak is arra, hogy szükségük esetén majd a T.Ház – értsd a Fidesz kétharmada – segít rajtuk. Vidnyánszky Attila például – ahogy ezt Csáki Judit is elmesélte a Hírklikknek adott interjúban – hosszúnak találta a doktori címhez vezető tanulási utat, ezért büszkén kijelentette: majd hoznak rá a barátai egy törvényt, hogy gyorsan hozzájuthasson a címhez. És így is lett: a Kossuth-díj elegendő volt ahhoz, hogy az egyetem vezetéséhez szükséges doktori címet elnyerje...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.