2019. július 18., csütörtök

A NEMZETI EGYÜTTROHADÁS RENDSZERE

KOLOZSVÁRI SZALONNA / VENDÉG
Szerző: CZOTTER JÓZSEF
2019.07.18.


NAT. Nemzeti Alap Tanterv.

Hoffmann Rózsa és a KDNP 2011-ben elkezdett nemzeti agyrohasztó programja okán, révén és miatt a magyar oktatás gőzerővel száguld a halálba.

Ahhoz hogy megértsük miért, ismerni kell a nemzeti célt. A cél pedig nem más, mint a szolga nevelés. Ha tudatlanságban, és ennek révén az államnak kiszolgáltatva vagy képes tartani tömegeket, akkor ezeket a tömegeket kényed-kedved szerint tudod irányítani. Még a mindennapi léte is tőled függ majd.

Az első lépés a rohadás felé vezető úton a napi 8 órás tanulás bevezetése és a hittan, valamint erkölcstan tantárgyak megszületése volt. Aztán ott volt még a 16 évre lecsökkentett tankötelezettség. Ez a halálos hármas kombó már önmagában is elég lett volna az oktatás kivégzéséhez. De itt nem álltak meg. Egységesítették, állami kézbe adták a tankönyvpiacot. Egyentankönyvek jöttek létre, amelyeket a kormányhoz/a Fideszhez hű „oktatási szakértők” (lefordítva: dilettánsok) írtak a Fidesz képére. Fizetőssé tették a felsőoktatást. Megemelték a ponthatárokat, aminek révén egyre kevesebb diák került be a felsőoktatásba. Aztán elkezdték a középiskolákat is leépíteni, mert azt remélték, majd a szakképzés felé fog tódulni a tömeg.

A CEU-t elüldözték, mert nem tudták úgy beállítani a sorba, mint a többi magyar egyetemet.

A műsor azonban még itt sem ér véget, mert tovább kellett a saját képükre formálni a társadalmat, immáron az óvodától kezdve. Már ott elkezdik a hazafias nevelést. Abban az életkorban, amikor a gyerek leginkább alakítható, formálható és bedobozolható. Akkor, amikor éppen a személyisége alakul ki, ami majd meghatározza egész hátralévő életét.

Az új NAT hazafiasításával ezért megbízták Takaró Mihályt. Azt az embert, akinek kezdeményezésére 2012-ben bekerült az új Nemzeti Alaptantervbe többek között Herczeg Ferenc, Tormay Cécile, Szabó Dezső és Nyirő József. Horthyt és korát dicsőítő, a hazai kvázi-szélsőjobboldali irodalom(történet) egyik legnagyobb ideológusát bízza meg a hazafias nevelésre pártunk és kormányunk.

Az MTA kivégzésével kapcsolatban már korábban megírtam véleményem, így erre most nem térek ki...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.