2019. július 18., csütörtök

MASZATOLÁS

OFOE BLOG
Szerző: GYARMATHY ÉVA
2019.07.15.


A kormánynak hivatalos eljárása lett a maszatolás, amellyel zavaros helyzetet teremt, hogy uralja a terepet. Láthatóan nem a problémák megoldásában, hanem a gerjesztésében érdekelt. Olyan, a nemzet megmaradása szempontjából létkérdésnek számító területeken, mint az egészség, oktatás, tudomány és művészet, egyre hajmeresztőbb rendeletek és törvények teszik lehetetlenné azok tevékenységét is, akik civilként az állam által meg nem oldott feladatok egy igen nagy részét végzik.

Az oktatás területén különösen elkel a segítség az államnak, mert jelenleg képtelen megoldani az átlagtól jelentősen eltérő fejlődésű és helyzetű gyerekek és fiatalok ellátását, és biztosítani a tanulásukat. Bár a többi diáknak sem tud/akar az állam értelmes oktatást adni, de ők még kibírják a nem rájuk szabott tanulási helyzetet, és rövidtávon nem derül ki, hogy milyen hátrányokat szenvednek ezáltal. A különlegesek azonban attól különlegesek, hogy a fejlődésük érzékenyebb a külső hatásokra. Nem kevés diákról van szó. Nagyjából kilencvenezer gyerek kap sajátos nevelési igény címkét, és ők csupán a legnyilvánvalóbb, súlyos problémákkal küzdők. Fontos tudni, hogy a most ismét megtámadott alapítványi és egyesületi intézmények 25%-kal nagyobb arányban vesznek részt e gyerekek ellátásában, mint az állami és egyházi intézmények.

Ha azokat a gyerekeket vesszük, akiknek a különlegessége nem mindig nyilvánvaló, de nagyon nem illenek a közoktatásba, és bármikor megkaphatnák a tanulási-, figyelem-, hiperaktivitás- és/vagy autizmus zavar diagnózist, illetve átütően, kiemelkedően tehetségesek, máris a tanulóknak legalább harmadánál tartunk, ami már több százezer gyermeket érint. Ennek a csoportnak egy jelentős része szintén elmenekült a közoktatásból a civil intézményekbe, vagy magántanulónak állt, és közülük sokan a népszerűségben és számban gyorsan növekvő tanulócsoportokba járnak. Több család külföldre költözött a magyar oktatás elől.

Ha hirtelen a mai állami iskolákba kerülne az, a nyolcvanezer, az állami oktatáshoz nem illeszkedő gyerek, akit most a közoktatást tehermentesítve a civilek látnak el, az oktatási rendszer azon mód összedőlne. Egy ilyen változásnak az anyagi vonzata is horribilis lenne az állam, pontosabban az adófizetők számára – fejlesztő szakemberek, kislétszámú osztályok, több pedagógus, és mindez már most sem áll rendelkezésre a közoktatásban, – és a fenti problémák megfelelő kezelésének hiányában pillanatok alatt az őskáoszhoz hasonló állapotok uralkodnának mindenhol, pedig a jelenlegi helyzet is alig kezelhető. A kormány viszont éppen most látja elérkezettnek az időt, hogy az összes kis állampolgárát a katasztrofális egyenoktatásába kényszerítse, ezzel egyszerre ellehetetlenítve a civil és állami oktatást, eközben megsértve a tanulás szabadságát.

Magyarországon ugyanis tankötelezettség és nem iskolalátogatási kötelezettség van! Még! – Tudjuk, ez nem igazi akadály, hiszen aktuálisan az Akadémia, de korábban már nagyon sok más törvénysértés esetében is, a jelenlegi kormány megoldása, hogy törvénytelen lépéseit törvényesíti. Nem elegáns eljárás, de erre fussa a rezsim elitjének.

Az eddigi és a mostani törvények és rendeletek is a szellemi szabadság korlátozását, és a régen bevált protekcionizmus szélesítését célozzák. Nem betiltja a kormány a magántanulói létet, hanem egy olyan formává alakítja, ahol engedélyre lehet magántanuló „egyéni munkarendű” a diák. (Mellékszál, de meg kell említenem: a tanulást munkának titulálni a tanulás mibenlétének félreértelmezése, tudatlanság, fogalmi maszatolás.)

Az alapítványi és magániskolákat sem tiltja be a kormány, csak erősebb fojtásra állítja a szabályzókat, és aki neki tetszően viselkedik, az kap annyi levegőt, hogy ellássa a feladatát. Lesznek kivételezettek, akiket ki lehet tűzni a zászlóra, hogy íme, nincs semmi probléma, itt vannak a civilek, látjátok, van választási lehetőség. És a szakmailag nem igazolt, – mert nem igazolható, – felemás elvárások mentén történő minősítés, az engedélyhez kötöttség, a függő viszony növelésére alkalmas. De a gyerekek fejlődését gátolja!...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.