2019. július 14., vasárnap

EGYETLEN GYEREK SINCS A FONYÓDLIGETI ERZSÉBET-TÁBORBAN

MAGYAR HANG ONLINE
Szerző: SZABÓ ZSOLT LÁSZLÓ
2019.07.12.


Miközben az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány 13,5 milliárd forintot kapott a kormánytól és az uniótól esélyteremtő programok megvalósítására, idén egyetlen gyermek sem üdült az alapítványnak ingyen odaadott fonyódligeti táborban – tudtuk meg. A szomszédos nyaralótulajdonosok diákcsoportokkal tavaly óta nem találkoztak, mozgást is keveset láttak az üdülőben.

A tábor üres, hétvégi ottjártunkkor mi is csak néhány alkalmazottat láttunk. Azt is nehéz elképzelni, hogy a közeljövőben gyermekeket visznek oda. Egy hete még térdig ért a gaz, szombati látogatásunk idején éppen kaszáltak, volt, ahol halmokban hevertek száraz faágak. A büfé elhagyatott, a strandröplabdapályát felverték a gyomok, a vízparti egészségügyi konténer pedig az áramról és a folyó vízről lekötve árválkodik.

Más szempontból viszont a Balaton déli partján, Fonyódligeten a zánkaihoz hasonló körülményeket találtunk: az üdülőt szögesdrótkerítés veszi körbe; kamerák figyelnek, a területet a Fidesz egyik kedvenc biztonsági cége, a Valton Sec Kft. őrzi. A tábort azért tudtuk körbejárni, mert az üdülőhöz tartozó, festői szépségű parthoz vezető kaput nyitva találtuk, ugyanis az alapítvány tulajdonába került partszakaszt szabadstrandnak jelölték ki. Ide a táboroztatott gyerekek a futballstadionokból ismert forgókapus biztonsági rendszeren át juthatnak, juthattak ki – már amikor még itt táboroztak. A szombati kánikulában a 1,5 kilométeres partszakasz elején akadtak fürdőzők – számos biciklitúrázó csobbant a vízben –, ám jóval többen voltak a szomszédos strandon...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.