2019. július 23., kedd

ÉSZREVETTE? TÖBBET HÚZTAK KI A ZSEBÉBŐL A TAVALYINÁL - CSÖKKENŐ MÉRTÉK MELLETT IS TÖBB CSEKKADÓ FOLYT BE

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2019.07.23.


Az idei első félévben az előző év azonos időszakához képest áfából (amit alapvetően a lakosság fizet) 22,4 százalékkal több folyt be. A költségvetés számos más címen is szépen gazdagodik, a családi támogatásokra kiadott összeg viszont 2 százalékkal csökkent, a rokkantsági és rehabilitációs ellátások visszaesése ennél is nagyobb volt.

Az idén az első hat hónapban a központi kormányzat előzetes mérlege (ezt itt találhatja meg) szerint a bevételek körülbelül 15 százalékkal nőttek, a kiadások viszont 1,6 százalékkal csökkentek. Nagyon jól látszik, hogy milyen szépen hozhatott a konyhára a lakosság felszárnyaló költekezése. Általános forgalmi adóból (áfa) ugyanis 22,4 százalékkal több folyt be, ami majdnem 400 milliárd forint plusz jelent. (Az áfát pedig végső soron a magánszemélyek fizetik meg, hiszen a cégek visszaigényelhetik ezt az adót.)

Az összes bevétel messze legnagyobb tétele az áfa, a második pedig a személyi jövedelemadó. Szja-ból az éves növekedés tíz százalékos volt (ez 105 milliárd forint plusz). Érdemes kiemelni, hogy Illetékekből a magánszemélyek több mint 17 százalékkal – ez 16 milliárd forint – fizettek többet a tavalyinál.

Kemény a pénzügyeken a sarc...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.