2019. július 25., csütörtök

HAJNALTÓL, EMBERTELEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT VÁRNAK KEMOTERÁPIÁRA A RÁKOS BETEGEK AZ ORSZÁGOS ONKOLÓGIAI INTÉZETBEN

168 ÓRA ONLINE
Szerző: 168 Óra
2019.07.24.


Totális információhiány, bizonytalanság és embertelen körülmények várják azokat a daganatos betegeket, akik az Országos Onkológiai Intézetbe érkeznek kemoterápiás kezelésre. A hajnali érkezés és a többórás sorban állás sem garancia arra, hogy sorra kerülnek. Pedig 11 óráig be kell jutniuk az orvoshoz, hogy aznap megkaphassák a szintén több óráig tartó kemoterápiás kezelést – derül ki a 24.hu riportjából.

A lap arról számolt be, hogy a betegek már hajnali fél öttől sorban állnak a Kék golyó utcai intézet lépcsőházában, hogy sorszámot kapjanak, és bejussanak a kezelésre. A várótermet csak reggel hétkor nyitják ki. Ezután újabb sorszámot kapnak az orvos ajtaja előtt, azzal mehetnek a regisztrációs pulthoz, majd onnan visszasétálva a három orvos egyike megállapítja, hogy a beteg mehet-e kezelésre, vagy sem. Ez 9 óra körül történik, addig a papírokkal együtt el kell jutni az orvos ajtajáig.

A betegeknek azért kell hajnaltól sorban állniuk, mert ha nem jutnak be 11 óráig az orvoshoz, akkor aznap már nem kapják meg a 4–5 órás kemoterápiás kezelést...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.