2019. július 25., csütörtök

FELEANNYIT KÖLTÖTTÜNK ÜLDÖZÖTT KERESZTÉNYEK MEGSEGÍTÉSÉRE, MINT SOROS LEJÁRATÁSÁRA

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: ERDÉLYI KATALIN
2019.07.24.


Közadatigénylésben kértük ki a Miniszterelnökségtől, hogy a Hungary Helps program keretében milyen projektekre mennyit költött eddig a magyar állam. A válaszul kapott táblázat szerint Libanonba 1 milliárd, Irakba és Szíriába 2-2 milliárd, Jordániába, Kongóba és Nigériába körülbelül 300-300 millió forint támogatást küldtünk. Ez összesen 6,1 milliárd forint: a 2017-es Soros-ellenes kampányra kétszer ennyi közpénzt szánt a kormány, az épülő Puskás-stadion pedig 26-szor ennyibe kerül.

A 2015-ös menekültválság óta a magyar kormány folyamatosan arról beszél, hogy a muszlim bevándorlók óriási fenyegetést jelentenek a keresztény Európa számára. Ennek ellenére a Szerbia felől illegálisan érkezőket egy darabig hagyták önként nyugat felé távozni, de volt, hogy buszokkal szállították őket a magyar hatóságok, hogy minél hamarabb Nyugat-Európába érjenek. Majd a déli határ mentén kerítés épült, ahol a börtönként működő tranzitzónákban gyakran éheztetik a menedékkérőket.

Bár már nagyon kevesen próbálnak illegálisan bejutni Magyarországra, a kormány továbbra is fenntartja a tömeges bevándorlás miatti válsághelyzetet, amit 2016 márciusában vezettek be. 2017-ben 155 milliárd forintot, 2018-ban pedig 99 milliárd forintot költöttek az ezzel kapcsolatos rendészeti feladatokra, és az évek során több tízmilliárd ment el a migránsok elleni és bevándorlásellenes plakátkampányokra.

Közben 2016-ban megalakult az Emberi Erőforrások Minisztériumában (EMMI) az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkárság Azbej Tristanvezetésével. A kormány onnantól kezdve a migrációs kérdések kapcsán mindig arról beszélt, hogy nem a menekültek befogadása a megoldás, hanem a hazai életkörülményeik javítása, hogy ne akarjanak idejönni.

A magyar kormány humanitárius politikájának alapelve, hogy a segítséget kell odavinni, ahol a baj van, nem a bajt idehozni.” (forrás: kormany.hu)

Időnként jöttek hírek arról, hogy a Hungary Helps program keretében milyen projekteket mekkora összeggel támogatnak a cél érdekében, de átfogó és átlátható összesítés sokáig nem volt.

2019 április közepén megalakult a Hungary Helps ügynökség, és az erről szóló sajtótájékoztatón Azbej Tristan bejelentette, hogy eddig több mint 8 milliárd forintot fordítottak a programra. Május elején a 24.hu kikérte a Miniszterelnökségtől a projektek listáját, és a válasz szerint összesen 8,6 milliárd forintot költött el a Hungary Helps keretében a magyar kormány külföldi projektekre és egy ösztöndíjprogramra. Június elején az Index kikérte a program szerződéseit, melyeknek értéke 420 millió forint. Ebben az összegben is volt ösztöndíjprogram, illetve konferenciák, könyvek, kiállítások, filmek, kutatások, honlapok készültek, hogy a keresztényüldözés problémájáról, és a magyar kormány segítő szándékáról informálják az embereket...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.