2019. július 4., csütörtök

HORVÁTORSZÁGNAK IS ELŐBB LEHET EURÓJA, MINT NEKÜNK

HVG ONLINE
Szerző: MTI
2019.07.03.



A hét végén kérik felvételüket az európai árfolyam-mechanizmusba, az eurót 2024-ben vezetnék be.

Horvátország a hét végéig kérni fogja felvételét az európai árfolyam-mechanizmusba (ERM-II) – jelentette ki Zdravko Maric horvát pénzügyminiszter, az euró bevezetésével foglalkozó nemzeti tanács ülését követően.

A tárcavezető kiemelte: csütörtökön a kormánynak még formálisan is fel kell hatalmaznia a pénzügyminisztert és Borisom Vujcic jegybankelnököt, hogy aláírja és elküldje a szándéknyilatkozatot.

„A levélben kinyilvánítjuk szándékunkat az európai árfolyam-mechanizmushoz csatlakozásra, ugyanakkor a dokumentum tartalmazni fogja azokat az intézkedéseket is, amelyeket a következő egy évben fogunk bevezetni” – mondta Maric újságíróknak.

Utalt arra, hogy 19 rendelkezésről van szó hat területen. A legfontosabbként említette a horvát statisztikai hivatal (DZS) szolgáltatásainak javítását és tevékenységének bővítését, a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásának megakadályozását, valamint az üzleti környezet javítását.

Az ERM-hez csatlakozás az utolsó lépés az euró bevezetéséhez – hangsúlyozta Maric, majd hozzátette: minden országnak legalább két évig részt kell vennie az ERM-ben, mielőtt átállhat az euróra. Az euró bevezetését legkésőbb 2024-re tervezi Zágráb, addigra az ország megfelelhet valamennyi maastrichti kritériumnak...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.