2019. július 20., szombat

INTELMEK KEZDŐ BUZIZÓKNAK

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: LENDVAI ILDIKÓ
2019.07.20.


...Ébresztő, ellenzék! Itt az önkormányzati kampány, néhány városban veszélyben a kormánytöbbség. A jogvédő civilekkel együtt nem csupán „bevándorláspártiak”: „buzipártiak” is lehettek. És mennyivel érdekesebb plakátokat lehet majd e témában készíteni! A hímnemű pártelnökök egymással csókolóznak, talán Sorossal is, olyan bőrtangában, amit a Pride-on már rég nem is látni, bár a teljes kormánymédia kamerával vadászik rá. Vagy Soros helyett inkább a fiával, arról már elterjesztették, hogy meleg. Hátha valakinek nem elég, hogy zsidó.

Meg kellene szólalni, nem takarózva azzal, hogy ez hű, de kényes téma, megosztja a szavazótábort. Megosztja, naná. Minden megoszt, amiért az életben kiállni érdemes. De ez semmi ahhoz képest, ahogy az országot osztják meg végzetesen, új meg új ellenségekre mutatva, a rokkantaktól hajléktalanakon, szegényeken, idegeneken át most a melegekig.
Ó, tudom, mi, öntudatos ellenzéki politikusok kijárunk a Pride-ra. Én is szoktam, és utána roppant elégedett vagyok magammal. Soha kisebb erőfeszítés árán nem tűnhetek bátor, nyitott szellemnek. (Kissé ront a képen, hogy nem emlékszem, pártelnökként, választás előtt mentem-e, vagy nem. Lehet, hogy akkor én is óvatoskodtam?) De egy szivárványszínű kitűző évente egyszer nem lesz elég. Aki nem emel szót azokért, akikből ma csinálnak ellenséget, annak hogyan hinnék el, hogy megvédi azokat – megfélemlített közmunkásokat, kiszolgáltatott dolgozókat, sztrájkolókat, tüntetőket –, akikkel, ha sokat ugrálnak, ugyanezt tehetik?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.