2019. július 27., szombat

KAMPEC DOLORES XCI. – ÉHEZÉSNAPLÓ

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2019.07.27.


Béla az udvaron pihente ki a múlt megváltoztatásának terheit tehát, illetve inkább azt, hogy rájött a módra, a csodára, s ennek gondjaiban egyetértve mindenben a macskával és a rigókkal is teljesen, igazán és pláne egészen. Így az a láz, ami megülte vagy elöntötte inkább mindeközben, a józanság forrósága is volt egyben azzal a folyománnyal, ha már ennyire hatalmas, hogy képesnek érzi magát fölfejteni az idő szövetét és új módon rakni össze azt, akárha pók, a jelennel is lehetne kezdeni valamit. Ezt a foglalatosságot életnek nevezik azok, akiknek nincsen érzékük a csodákhoz, benne ücsörögve a rántott hús és a kanális szagában olajos hajjal vagy fogatlanul, műanyag dömperen vagy hatalmas traktorokon, megáldva és leköpve mindenütt.

Így tért magához Béla a fölfedezésből, ahogy ült a fa alatt. A meggyfa alatt, mint emlékezhetünk, számos kalandok helyszínén, de most épp nem támadtak vágyak benne, hogy föltelepedjen a tetejére, s onnan szemlélje a kajla világot, hanem a töviből óhajtotta megváltani azt, s benne magát. Nem játszott most az idővel, hanem ki akart kerülni belőle, fölébe emelkedni, ott lebegni az összes idő fölött, akárha mindenféle istenek vagy kósza lelkek romos kastélyokból vagy éji homályból Huszt romjainál lökött költők képeiben. Ezért póriasan vagy inkább köznapian kijelölte a meggyfát bódhifává, hellyé tette a fa tövét véglegesen, bár a lótuszülés az nem ment már, de jó volt az csak úgy elguborodva a fa alatt, a macska is bólintott rá, és a rigók sem emeltek kifogást.

Úgy döntött hát, hogy éhezőre fogja, úgy nyer elbocsátást a napok hordalékaiból. Semmit magához nem vesz, így várja ki szorgalmasan, hogy meglássa a nyomorult élet bajainak végső okát, nem tudva, ez az, egyszerűen a levés. Mert az ember lelke nem erre a világra készült, csak rossz sarkon fordult be végtelen útjain, elkeveredett a labirintusban és a fonala is elfogyott, hogy mutassa a visszautat. Megkérte hát Béla a fröccsök urát, zárná be az ajtót, ami az ivóba vezetett, dobja el a kulcsot, vagy falazza be a lukat mindörökre, hogy Béla ott maradhasson zavarok nélkül a fa alatt önmagában. Meg a macska és a rigók természetesen, hogy legyen hallgatóság, ha jut valamire, fölfedezi a megváltás módjait, és a tudást nem akarná veszni hagyni, hogy legyen tanú, amikor igazán Béla lesz, és fénylő karika jelenik meg hirtelenül a feje fölött...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.