2019. július 17., szerda

ORBANIZÁLÓDIK EURÓPA

HÍRKLIKK
Szerző: NÉMETH PÉTER
2019.07.17.


Félreismeri Orbán Viktort az, aki úgy véli: bajba kerül, mert Ursula von der Leyen támogatójaként tüntette fel magát, sőt arról is beszélt, hogy lényegében az ő közbenjárása kellett ahhoz, hogy a német védelmi miniszter valóban jelöltje legyen az Európai Bizottság elnöki tisztjének. Orbán azt mondta: ígéretet kapott a jelölttől arra, hogy tisztelni fogja a magyarokat, jelentsen ez az ígéret bármit.

Bővebbet nem tudunk róla, mert a magyar miniszterelnök nem fejtette ki e tisztelet formáját, mibenlétét. Ehhez képest kedden délelőtt, a strasbourgi parlamenti beszédében kemény jövőt jósolt von der Leyen azoknak, akik nem tartják be a jogállami normákat, azaz fogalmazhatunk úgy is: egy cseppet sem tisztelte a magyarokat, ami ugye nálunk egyet jelent Orbán Viktor tiszteletével.

A Fidesz elnöke ennek ellenére – egyes források szerint – igennel szavazott a későbbi elnökre, amiből arra a következtetésre juthatunk, hogy vagy önmagához akart következetes lenni, vagy a Néppárt előírásához, a későbbi tagságot megőrző döntés reményében.

Ezzel együtt, ismerve Orbánt, semmilyen gondot nem okoz majd neki, hogy akár holnaptól ádáz ellenfele legyen az eddigi támogatottjának, akár annak árán is, hogy bevándorláspártivá minősíti át őt. Ez elsősorban attól függ, hogy milyen politikát fog folytatni az új elnök. A programbeszéd elég hatásos volt, beígért mindenkinek lényegében mindent, olyannyira, hogy Dobrev Klára például lelkesült nyilatkozatot adott, azt mondta, hogy egy igazi európai demokrata mondott beszédet.
..

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.