2019. július 1., hétfő

SZABAD SZEMMEL - PALOTAFORRADALOM TÖRT KI AZ EURÓPAI NÉPPÁRTBAN - A NÉPSZAVA NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2019.07.01.



Bloomberg 

Palotaforradalom tört ki az Európai Néppártban, miután a német kancellár ejtette saját jelöltjüket és helyette inkább a szociáldemokrata Timmermanst akarta a Bizottság elnökének. Emiatt a személyi kérdések eldöntésére összehívott brüsszeli csúcson teljes káosz van, a tanácskozást fel is függesztették, Tusk most kétoldalú egyeztetéseken próbál valamilyen megoldást találni. Ezzel párhuzamosan ismét forgalomba kerültek bizonyos nevek Juncker utódjaként, ideértve Barnier-t, Georgievát, a Világbank bolgár elnökét, valamint a horvát kormányfőt. A konzervatív bolgár miniszterelnök ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy ki kell tartani Weber mellett, mert Merkel a CDU és nem az EPP elnöke. Ír kollégája pedig arról beszélt, hogy a német vezető a pártcsaládon belül senkitől sem kért támogatást a szocialistákkal és a liberálisokkal tető alá hozott alkuhoz. Varadkar egyben emlékeztetett arra, hogy Timmermans-szal szemben nagy az ellenállás az új tagállamok között. Csehország képviseletében Babis azt hangoztatta, hogy a holland politikus nem tudja egyesíteni Európát. Véleményét osztja Szlovákia is. Kovács Zoltán pedig azt tette közzé a twitteren, hogy Magyarország mindenképpen meg akarja torpedózni a szociáldemokrata csúcsjelölt győzelmét, mert az teljességgel elfogadhatatlan volna. Ám ha mégis ő futna be, nos, az lidércnyomás volna Orbán Viktor számára, mert Timmermans mindig is határozottan kiállt a magyar jogállam lebontása ellen, mutat rá a jelentés. A V4-ek nem tudják megakadályozni megválasztást, még akkor sem, ha Olaszország is csatlakozik hozzájuk. Jelenleg egyetlen jelöltnek sincs esélye, hogy megkapja a szükséges többséget.
FT Valóságos falba ütközött a német kancellár, miután Merkel kereszténydemokrata szövetségesei kerek-perec visszautasították, hogy egy szociáldemokrata legyen a Bizottság következő elnöke. A nagy ellenállás csapás Timmermansnak, aki az oszakai csúcson született német-francia-spanyol-holland egyetértés alapján már esélyesnek érezhette magát. Az alku értelmében Weber az EP első embere lett volna. Csakhogy a Néppárt fellázadt a hivatalos csúcstalálkozó előtt tartott kereszténydemokrata találkozón, amire idáig nemigen akadt példa. A visegrádiak is határozottan elutasítják a holland politikust. Orbán Viktor megalázónak minősítette a kancellár elképzelését.

A lap úgy értesült, hogy Merkel meglehetősen elszigetelődött a Néppártban, a többiek élesen támadták. A brüsszeli csúcs előtt összehívott szokásos megbeszélésen, zárt ajtók mögött az hányták a szemére, hogy figyelmen kívül hagyta az EPP érdekeit, amikor nem állt ki teljes határozottsággal Weber mellett. A konzervatívok elvetik Timmermanst, így most jól tájékozott körök szerint megint előtérbe került a bajor politikus megválasztása. A többség úgy gondolja, hogy nem szabad harc nélkül feladni a küzdelmet, és nem fogadják el azt, amit a német kancellár Osakában kialkudott. A helyzet kiélezettségére utal, hogy a csúcstalálkozó jó háromórás késéssel kezdődött, majd éjjel 11 óra tájékán Tusk felfüggesztette, mert semmi esélyt nem látott a megegyezésre. Ezért az éjszaka során mind a 28 állam- és kormányfővel tárgyalni akar. Utána teljes körben folytatódik a tanácskozás.

Orbán Viktor azt írta a Néppárt elnökének, hogy súlyos, sőt történelmi hiba volna, ha az európai konzervatívok támogatnák a német-francia megállapodást a vezető uniós posztok betöltéséről. A Daul-nak küldött levélben a miniszterelnök elismeri: pontosan tudja, hogy a pártcsalád felfüggesztette a Fidesz tagságát, így ő most semmilyen formában nem befolyásolhatja a kereszténydemokraták politikáját. Ám a helyzet súlyossága folytán mégis ezt teszi, mert hiába nyerte meg az EPP a választásokat, átengedné a Bizottság vezetését a szociáldemokratáknak. Márpedig ez Orbán szerint megalázó, azon kívül pedig aláásná a Néppárt tekintélyét és méltóságát a világpolitikában. Továbbá igencsak rombolná a pártcsalád tekintélyét a saját választók körében. Mindent egybevéve pedig önmegsemmisítéshez vezetne, ha a nagy vetélytárs kapná meg a legfontosabb EU-s tisztséget. A kormányfő kéri Dault, hogy az tegyen meg mindent a kudarcnak az elkerülésére. Egyben arról tájékoztatja, hogy ő maga is ebben szellemben kíván tárgyalni konzervatív kollégáival...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.