2019. július 3., szerda

SZENT-IVÁNYI: ORBÁN NEM TÉNYEZŐ AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG ÚJ ELNÖKÉNEK MEGVÁLASZTÁSAKOR

MAGYAR HANG
Szerző: HAJDÚ PÉTER
2019.07.02.


Hiába igyekszik továbbra is saját fontosságát hangsúlyozni Orbán Viktor az Európai Bizottság elnökének megválasztásával kapcsolatos tárgyalásokon, egyre kevesebb a befolyása azt követően, hogy az Európai Néppárt felfüggesztette tagságát. A Fidesz most azt az Ursula von der Leyent támogatja, aki korábban hitet tett az Európai Egyesült Államok mellett és élesen bírálta Magyarország migránspolitikáját.

Bár a hazafelé irányuló kommunikációból úgy tűnik, komoly szerepe volt Orbán Viktornak és a V4 országoknak abban, hogy Manfred Weber már szóba sem jön az Európai Bizottság jövőbeni vezetőjeként, erről szó sincs – nyilatkozta a Magyar Hangnak Szent-Iványi István. A korábbi külügyi államtitkár szerint ebben az ügyben Emmanuel Macron szava döntött a G20 országok oszakai találkozóján, ahol Orbán és a V4-ek ott sem voltak. Japánban a francia elnök kategorikusan kizárta az Európai Néppárt frakcióvezetőjének támogatását az EB elnöki tisztére, amit Angela Merkel német kancellár a parlamenti erőviszonyok ismeretében el is fogadott.

– Ekkor került a képbe a szociáldemokrata holland Frans Timmermans, akit az oszakai találkozón résztvevő uniós vezetők közösen javasoltak a Bizottság élére, azonban a hírek szerint tíz ország is tiltakozik ellene, köztük a V4 országok. A szabályok szerint az elnök megválasztása akkor érvényes, ha legalább a tagországok háromnegyedét képviselő, s lakosság 65 százalékát tömörítő országok vezetői rábólintanak. S miután Timmermans ellen a hírek szerint tíz ország is tiltakozok, köztük a V4-ek, úgy tűnik, ő sem lehet az új elnök – fejtegette Szent-Iványi. Szerinte bár nagyon kicsi az esély, azért Timmermans megválasztása nem teljesen valószínűtlen. A hírek szerint ugyanis a korábban tilatkozó bolgárok végső esetben mégis csak megszavaznák a Timmermans jelölését, az ugyancsak a szociáldemokrata pártcsaládba tartozó szlovákok esetében is opció lehet ez, s bár Matteo Salvini olasz belügyminiszter határozottan tiltakozott a holland politikus ellen, az olasz kormányfő, Giuseppe Conte azonban nem teljesen elutasító ezzel a megoldással szemben...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.