2019. augusztus 25., vasárnap

ELFOGADJUK A MELEGEKET, AMÍG LÁTHATATLANOK

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: BALASSA TAMÁS
2019.08.24.


A magyarok kétharmada szerint fontos, hogy megtanuljuk elfogadni a homoszexualitást, és majd' ugyanennyien vannak azok, akik szerint szabályosan nagyszerű, ha a melegek felvállalják a másságukat. Minden második ember szerint károsak a nyilvános megjelenés elleni politikusi felszólalások. Eközben 55 százalék szerint veszélyes, ha a homoszexualitást természetesnek tekintjük, az emberek egynegyede nem is engedné a gyerekét meleg pár által nevelt gyerekkel barátkozni. Homoszexuális legyen a talpán, aki mostantól tudja, mit vár el tőle a társadalom.

Az sem volna furcsa, ha a melegek azt gondolnák, még jó néhány kilométert érdemes lesétálniuk vagy egy kamion platóján végigtáncol­niuk az elfogadó és vidám Pride-felvonulásokon addig, amíg az ország kideríti, mit is gondol róluk valójában. De akár azt is gondolhatják szabad szellemmel, hogy senkinek semmi köze a nemiségükhöz, és nem is állnának távol az igazságtól: ők sem foglalkoznak a heterók nemi életével, az övék miért érdekes másnak? A Publicus Intézet a Népszava felkérésére készített friss kutatása segít eligazodni – de aki akarja, annak rendesen eltévedni is – a társadalmi néplélek útvesztőiben, ott és akkor, ahol és amikor karikás ostoros képviselő üzen hadat egy nagy kólás cégnek, és a köztelevízió jól fizetett műsorvezetője propagálja, hogy a homoszexualitás betegség. Sokak félelme szerint: soha ne tartsunk ott, hogy kötelező legyen meggyógyulni is belőle, amint a libera­lizmusból is, ami – mint azt néhai szabadelvű kormányunktól tudjuk – szintén nemzetvesztő eltévelyedés. 

Nagyot ment a Coca-Cola az ölelkező és mosolygó leszbikusokat és homoszexuálisokat mutató nyári elfogadáskampánnyal, amit jelentős részben Boldog István parlamenti képviselőnek köszönhet. A fél világsajtót bejárta a hír, amikor a fideszes honatya könyörtelen bojkottot hirdetett a multinacionális cég termékei ellen. A 444.hu szemlézése alapján a Guardiantól, a CNN-ig, az NBC Newstól, a Reutersig számos média járt a tökös magyar politikus akció­jának csodájára. A Fidesz ugyan nem fokozta a kommunikációs tér kétes kimenetelű eluralását totális egyetértéssel (szabad országban az iszik kólát, aki akar), de több mé­dium megemlékezett egy közjogi méltóság tavaszi gondolatairól. Kövér László mondta még májusban, hogy erkölcsi értelemben a pedofíliá­hoz hasonlít, amikor a homoszexuális párok gyereket akarnak örökbe fogadni, és szerinte még a normális homoszexuálisok is tudják, hogy ők nem egyenrangúak. 

Mindehhez, és a világ minden táján valamennyire biztosan megosztó téma jellege miatt nem csoda, ha a társadalomban a megítélés széles spektruma megjelenik a homoszexualitással szemben. Tükröződik ez a Publicus Intézet augusztusi mintavételében is, melyet a teljes felnőtt lakosságot reprezentáló 1001 válaszadó telefonos megkérdezése alakított ki. Pulai András stratégiai igazgató annyiban árnyalta a számok mögötti képet – és ezt a Népszava csütörtöki első részközlése is említette –, hogy soha, semmilyen témában nem találkoztak ennyi válaszmegtagadással (még egy választási kampány legrázósabb időszakában sem). Ez alapján feltételezhető, a homoszexualitást zsigerien elutasító rétegek részben kimaradtak a felmérésből, amivel sokkal sötétebb képet kaptak volna...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.