2019. augusztus 6., kedd

ERZSÉBETVÁROSI TÖRTÉNET

HÍRKLIKK
Szerző: Dr. DÁVID FERENC
2019.08.05.


„Múlt szerdán elköszöntem attól a szűkebb politikai közösségtől, ahol az elmúlt 26 évben politizáltam. Elmondtam és megindokoltam a döntésemet. Elfogadták és megértették. Korábban azért tértem vissza a helyi politika fősodrába, mert a velem történtek után rehabilitálódni szerettem volna. Ez számomra azt jelenti, hogy bármilyen választáson elindulhassak jelöltként. Országgyűlési képviselőjelöltként, polgármesterjelöltként vagy önkormányzati képviselőjelöltként, ez tulajdonképpen mindegy. Határozott véleményem ugyanis az, hogy csak a választók tudnak rehabilitálni egy meghurcolt politikust.” – így üzent közösségi oldalán olvasóinak Hunvald György, az MSZP egykori politikusa.

Ezt követően azt is bejelentette, hogy független jelöltként indul a VII. kerületi polgármester választáson, azaz az ellenzéki pártok többségének támogatásával rendelkező jelölt (Niedermüller Péter) riválisa lesz. Vattamány Zsolt (FIDESZ) mostani kerületi polgármester - gondolom - a nagy melegben már ki is kérte az első pohár sörét, és elégedetten csettintett: ellenzéki összefogás helyett totális ellenzéki széthúzás (Nidermüller, Hunvald). A jelenlegi polgármesternek csak annyi a feladata, hogy ne „zavarja” a két jelölt gladiátori küzdelmét: a kifáradt életben maradott harcost majd ő döfi le.

Nem vagyok erzsébetvárosi, nem vagyok polgármesterjelölt és nem vagyok tagja egyik pártnak sem. Mégis úgy érzem, hogy jogom van megkérdezni: hogy a bánatban lehet/lesz valaki 26 év direkt politizálást követően (Hunvald MSZP-s országgyűlési képviselő és MSZP-s polgármester volt) egy pillanat alatt független?! Vagy a párthoz kötődése volt hamis és haszonelvű, vagy a mostani „függetlensége” hiteltelen. Hunvald György emberi keserűségét megértem, politikai sasszézását és felelőtlenségét viszont nem fogadom el...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.