2019. augusztus 10., szombat

MAGYARORSZÁG ELVESZTEGETETT EGY ÉVTIZEDET - INTERJÚ INOTAI ANDRÁSSAL

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: BIHARI TAMÁS
2019.08.10.


A világgazdaság tartós lassulását a magyar gazdaság is megérzi, mert legalábbis egyelőre, vége a növekedés időszakának – figyelmeztetett Inotai András közgazdászprofesszor, az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének volt igazgatója.

Donald Trump amerikai elnök ismét begyújtotta a rakétákat, a jelek szerint szeptembertől gyakorlatilag a Kínából származó teljes importra kiveti a büntető vámokat. Ki nyer és ki veszít többet a vámháborún, és egyáltalán hirdethetnek majd győztest? 

Aligha. Összességében több mint 500 milliárd dollár értékű kínai árura vetne ki 25, illetve egyelőre 10 százalékos büntetővámot Trump elnök. Az talán kevéssé közismert, hogy a vámokról folytatott vita csak egy része egy csomagnak. Trump egyebek mellett szeretné elérni, hogy Peking ne gyengítse mesterségesen a jüant, a kínai valutát, mert ezzel ösztönzi az exportot, ami tovább növeli az USA kereskedelmi deficitjét Kínával szemben. Emellett Washington nagyobb ellenőrzést szeretne gyakorolni a kínai informatikai fejlesztések – lásd a Huawei ügyet -, illetve az Államokban történő kínai befektetések fölött. Fokozni szeretné az amerikai befektetések szerepét Kínában. Erről a csomagról hosszabb ideje tárgyal már a két fél, és a G20-as országok oszakai találkozóján júniusban körvonalazódott a megegyezés. Ezt sejtette a Huawei elleni amerikai bojkott felfüggesztése is. Ezért is volt váratlan Trumpnak a napokban tett újabb bejelentése, hogy a korábban 250 milliárd dollár értékű kínai importra kirótt 25 százalékos vámtarifán kívül újabb 300 milliárd dolláros árutömegre rónak ki szeptembertől 10, de később akár 25 százalékos vámot. Az Amerikába irányuló kínai exportban az olcsó termékek jelentős mértékben járultak hozzá ahhoz, hogy az – egyébként túlnyomórészt Trumpra szavazó - amerikai „munkásosztály” immár két évtizede stagnáló vagy csökkenő reáljövedelme mellett mérsékelni lehetett a jövedelmi és fogyasztási leszakadást. Egy másik fontos tétel, hogy egyre több amerikai cég tömegesen épít be termékeibe jó minőségű kínai alkatrészeket. A büntetővámokkal az amerikai cégeknek is többet kell majd fizetniük az alkatrészekért, ami a termékek árában és piaci versenyképességében is érezteti negatív hatását. Nem mellesleg a büntetővámok a Kínában működő és az USA-ba exportáló amerikai, európai, ausztrál és ázsiai cégeket is érzékenyen érintik. 

Vagyis Trump lábon lövi a választóit és az amerikai cégeket is? 

Ez megfogalmazás kérdése, de az biztos, hogy a kínai import ma már nélkülözhetetlen az USA kereskedelmében és a feldolgozó iparában is. 

Milyen világgazdasági hatásokkal lehet számolni? 

Egy ennyire kölcsönösen összefonódott, egymástól is függő világgazdaságban nehezen felmérhető károkat okozhat ez a gazdasági háborúskodás. Nem véletlen, hogy mind az Európai Unió, mind Kína hangsúlyozza a multilaterális kereskedelem fenntartásának fontosságát. Emellett – minden probléma ellenére – konkrét lépéseket tettek és tesznek a kétoldalú kereskedelem bővítésére, valamint számos új bilaterális kapcsolatrendszer kialakítására. Ilyen az idén életbe lépett EU-Japán egyezmény, vagy Kína hasonló lépései a dél-kelet-ázsiai térségben. Persze nagy kérdés, hogy ezekkel az intézkedésekkel milyen mértékben lehet a kivitelt átirányítani más térségekre a meghatározó amerikai piacról. Ráadásul ez az amerikai-kínai csörte éppen akkor történik, amikor az elmúlt tíz évben tapasztalt konjunktúra túljutott a csúcson és a világgazdaság fejlődése lassuló szakaszába lépett. Ezeket a bonyolult összefüggéseket az amerikai elnök soha nem látta át. Igaz, a globalizáció rendkívül bonyolult és kölcsönös függőségen alapuló rendszerét, amit a gazdaság, a politika, a társadalom rövid és hosszabb távú céljai és érdekei mozgatnak, még a legképzettebb közgazdászoknak, elemzőknek is nehéz feladat. Még nehezebb a megfelelő következtetések levonása, valamint hatékony és mindenki számára elfogadható javaslatok megfogalmazása és megvalósítása...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.