2019. augusztus 27., kedd

MEGFELELŐEN VÉDI A MAGYAR JOGRENDSZER AZ ÁLLATOKAT?

JOG-ÁSZ BLOG / 24.HU
Szerző: Dr. SÁNDOR ZSUZSA
2019.08.26.


„Egy nemzet nagyságát és erkölcsi fejlődését az mutatja hogyan bánik az állatokkal” – vallotta Mahatma Gandhi. Vajon mit gondolna a mi erkölcsi fejlődésünk szintjéről? Megfelelően védi a magyar jogrendszer az állatokat? És ha a jók a törvények, milyen a joggyakorlat? Hogyan érvényesülnek az állatok „jogai” más országokban?

Országszerte felháborodást keltett az a balotaszállási nő, aki azzal büntette a vihar miatt megrémült és elszökött kutyáját, hogy az autójához kötve kilométereken át húzta. Mire az állatvédők intézkedni tudtak volna, a vérző – és a nő szerint már halott – kutyát elásta. A nő nem is értette az állatvédők felháborodását. A Szurkolók az állatkínzás ellen nevű csoport Facebook-oldalán a következőket írta: „felkerekedtünk és úgy döntöttünk, végre a szemébe nézünk. Voltak terveink, hogy miképp veszünk revánsot az asszonytól. Kizárólag olyan emberekkel mentünk, akik bevállalták volna a cselekedetük után kiszabott esetleges büntetést.” Nem csoda hát, hogy az asszony házát rendőrök vigyázzák. Mert a bármilyen kegyetlen állatkínzásra nem az önbíráskodás, az erőszak a megoldás. Az asszonyt azóta gyanúsítottként már kihallgatták.

De, Gandhi gondolatát követve, nézzünk szét egy kicsit más országokban: vajon máshol hogyan bánnak az állatokkal?

Svájcban az állatok alkotmányos védelemben részesülnek. Az alkotmányban írják elő, hogy a kantonokban szabályozni kell az állatvédelmet. Ez a fogalom az állatokkal való bánásmód széles körét öleli fel a tartásuktól, gondozásuktól kezdve az állatkísérleteken és a szállításukon át egészen az érzéstelenítés nélküli leölésük tilalmáig. Tilos az állatok „megalázása”, természetes külsejük megváltoztatása, és így tovább. Németországban 2002, Ausztriában 2004 óta szintén az alkotmány rögzíti az állatvédelmi törvényeik alapját. Indiában is az alkotmány mondja ki, hogy „a népnek morális kötelessége, hogy megóvja az állatokat a szenvedéstől”, emellett kifejezetten tiltja a szarvasmarhák leölését.

Svédország a házi kedvencek tartását is részletes előírásokhoz köti. Egy cicát maximum 12 órára, egy kutyát legfeljebb 5-6 órára szabad egyedül hagyni a lakásban. Számos szabály biztosítja a kint tartott kutyák megfelelő körülményeit is: legyen a kertben árnyékos és napos hely számukra, kellő védelem az eső és a hideg ellen. És talán, ami a legszebb, még csak nem is törvény, hanem egy mezőgazdasági minisztériumi iránymutatás rögzíti mindezt, a gazdák mégis betartják. Az irányelv abból indul ki, hogy az állatoknak biztosítani kell, hogy jól érezzék magukat és a természetüknek megfelelően viselkedhessenek. Még azt is előírják, hogy naponta kétszer foglalkozni kell a házi kedvencekkel, mert azoknak is vannak „szociális igényeik”. Az állatkínzást pedig általában pénzbüntetéssel, de alkalmanként börtönnel is büntetik...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.