2019. augusztus 4., vasárnap

MEGÖLNEK BENNÜNKET, DE KIT ÉRDEKEL?

HÍRKLIKK
Szerző: NÉMETH PÉTER
2019.08.04.


Nem 2010-ben kezdődött. Nem Orbán újbóli hatalomra kerülése jelentette a magyar média helyzetében a fordulópontot. A Fidesz már ellenzékből építkezett; létrehozta saját tévéjét, rádióját, újságait. Mondhatni hallgatott Medgyessy Péterre, aki ugye – kormányfőként – az ellenzék panaszaira, hogy tudniillik a baloldal hatalmas médiafölényben van, azt tanácsolta: hozzák létre saját csatornájukat (Orbán 2002-ben két közszolgálati tévét követelt, erre válaszolta Medgyessy, hogy csináljanak maguknak.)

Az ellenzék vezére tanult a kijelentésből, és hozzálátott nem pusztán ahhoz, hogy saját médiája legyen, hanem ahhoz is, hogy a közszolgálati műsorszórókat is átállítsa saját oldalára. Így aztán 2010-re, mire megszületett az első kétharmados fideszes győzelem, voltaképpen a kezében volt – személyi összetételét tekintve mindenképpen – a köz médiája, a rádió, a televízió és a távirati iroda is.

Természetesen Orbán nem bízott semmit a véletlenre; a rendszert magát is átalakította (MTVA), amely így már nem pusztán megbízható emberekből, de alaposan megfélemlített munkatársakból állt; mindenki úgy tette a dolgát, hogy egy pillanatra sem feledhette, hogy ki a gazdája...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.