2019. augusztus 7., szerda

SZABAD SZEMMEL: TRÓCSÁNYI MÁR MAJDNEM LEMONDHATOTT AZ EU-BIZTOSSÁGRÓL, DE AKKOR JÖTT A FIDESZNEK HÁLÁS VON DER LEYEN - A NÉPSZAVA NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2019.08.07.



Der Standard 

Bár Ursula von der Leyen csak két napja ismerkedik a tagállamok által javasolt biztosokkal, a lap úgy tudja, hogy Trócsányi László helye immár biztosra vehető. Pedig ő EU-ellenesnek számít és korábban nem sokan fogadtak volna rá, hogy befuthat. Ami a többieket illeti, az eddigiek közül valószínűleg marad Frans Timmermans, a dán Marghrete Vestager, valamint a szlovák Maros Sevcsovics. A mostani fordulóban különben minden bizonnyal nemigen van többről szó, mint pofavizitről, a döntő forduló a hónap végén esedékes. A Bizottság következő elnöke számára azonban nagy a tét. Tekintettel kell ugyanis lennie a tagállamok kívánságaira, valamint a földrajzi kiegyensúlyozottságra. Arról nem beszélve, hogy lehetőleg minél több ígéretének kell eleget tennie. Hiszen a múlt hónap közepén, programadó beszédében új kiegyezést hirdetett meg a Kelet és Nyugat, Észak és Dél, a kisebb és nagyobb, illetve a régebbi és újabb tagok között. Hogy ez mennyire sikerül, az nagyban függ a jövő hónapra tervezett strasbourgi bizottsági meghallgatásoktól. És ott még lehetnek bukkanók.

Közép-Európa több volt szocialista országában is heves meleg ellenes hullám tapasztalható, a Coca-Cola most Magyarországon került szembe éles bírálatokkal egy azonos nemű párt ábrázoló hirdetése miatt. Szakértők szerint a jelenség azt támasztja alá, milyen lassan változik ezekben az államokban a hozzáállás a homoszexualitással szemben. Azt is tükrözi, hogy erősödnek ezek az ellenérzések, miután jobboldali kormányok gerjesztik azokat. Aktivisták ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy az ügy, a hozzákapcsolódó bojkott felhívással együtt, amelyhez már 30 ezren csatlakoztak, lakmuszteszt lehet az Orbán-kabinet számára, mármint hogy ki lehet-e használni politikai célokra az LGBT-közösséggel szembeni ellenérzéseket, ahogyan az Lengyelországban is történt. Ott ugyanis a PiS kampányában immár a melegek vették át a migránsok helyét. A CEU egyik tanára azt mondja, Magyarországon a közbeszéd továbbra is a bevándorlókra összpontosít, miután a hatalom kézben tartja a sajtót és fontos intézmények egész sorát. Ám a magyarok közül egyre többen nyilatkoznak úgy, hogy elfogadják a melegek egyenlő jogait. A Floridai Egyetem egyik kutatója szerint azonban árnyaltan kell megítélni a helyzetet, mert a magyarok és a lengyelek a korábbinál toleránsabbak, viszont egyre keményebb jelszavakat vetnek be a nacionalisták. Az erősödő populizmus és a város-vidék ellentét sebezhetővé tette Magyarországot, mármint hogy felkorbácsolják a hangulatot a LGBT-csoportok ellen. Majd úgy állítják be, hogy itt a Nyugat, illetve a magyar identitás, a nemzet, és ily módon az állam viszályáról van szó. De ha a magyarok belemennek, akkor újabb és újabb fejlemények jönnek. Plakátok, hirdetések, filmek, stb. A két szakember ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy a térségben a multik nagy számban alkalmaznak viszonylag olcsó helyi munkaerőt, ám ily módon olyan függőség alakul ki, ami miatt gyengülhet az EU elszántsága, hogy fellépjen Budapest és Varsó ellen a jogsértések miatt. Az is fontos, hogy a magyar kormánynak jól bejáratott intézményesített stratégiája van a melegek hátrányos megkülönböztetésére. Ugyanakkor, mivel a hatalom egy sor kérdésben nagy ívben tesz Brüsszelre, csökkentek az unió lehetőségei, hogy befolyásolja a tagállamokat, amikor azok nekimennek a kisebbségeknek.

A Coca-Cola reklámja felháborodást váltott ki a konzervatív magyar kormánypárt több képviselője részéről is, mivel a hirdetés segíti a melegek elfogadását. Vagyis az üzenet kedvező, mégsem mindenki örül neki, ideértve a főcsővezető Boldog Istvánt a Fidesztől. Az amerikai óriáscég úgy reagált, hogy ők a sokszínűséget, a befogadást és az egyenlőséget támogatják, mind az üzleti életben, mind a társadalomban. A melegek mellett pedig már jó ideje kiállnak, mert úgy gondolják, hogy mindenkinek joga van eldönteni, kit szeret. A cikk hozzáteszi, hogy Magyarországon jelenleg nem megengedett az egyneműek házassága, akik pedig bejegyzett élettársi viszonyban élnek, azok nem élvezik ugyanazokat a jogokat, mint a hagyományos családok. Az emberek mégis egyre nagyobb arányban helyeslik a melegek jogait.


A lap úgy gondolja, túl nagy feladat elé állították az EU Határvédelmi Ügynökségét, ezért fordulhatott elő, hogy hírek szerint magyar, bolgár és görög határőrök a Frontex embereinek szeme láttára bántalmaztak migránsokat. Az egyik afgán kárvallott utóbb azt nyilatkozta az ENSZ képviselőinek, hogy a magyar hatóságok kutyákat uszítottak rájuk, borsspray-vel lefújták, majd meg is ütötték őket. A német ARD közszolgálati tévécsatorna összeállítása szerint ilyen incidensek sűrűn előfordulnak a magyar-szerb határtérségben. Az unió helyszíni megbízottainak feladata az, hogy tanácsokkal és más eszközökkel támogassák a nemzeti hatóságokat, maguk azonban nem avatkozhatnak be a dolgokba. A tagállamok azonban nem sok segítséget adnak az ügynökségnek, amelynek pedig az EU kulcsszerepet szán a külső határok védelmében. A jezsuiták Menekültszolgálatának képviselője lehetetlennek tartja, hogy a Frontex egyre nagyobb jogkört kap, ugyanakkor teljes mértékben gondoskodnia kellene az elfogott menekültek jogainak betartásáról. Senkit sem kényszeríthet például arra, hogy elfogadja a tanácsokat. Ugyanakkor viszonylag gyenge a szervezet belső ellenőrzése, többek között az emberi jogok tiszteletben tartásának nyomon követésére. Mindazonáltal könnyen az adott országra tudja hárítani a felelősséget, ha valami történik, hiszen ő maga nem adhat semmire sem utasítást a nemzeti szerveknek és nem is nyomozhat. Legrosszabb esetben kivonulhat az adott országból. De akkor meg senki sem dokumentálná a jogsértéseket. Ám csakis az adott állam igazságszolgáltatása, illetve a Bizottság vonhat felelősségre bárkit is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.