2019. augusztus 6., kedd

VÉDHETETLEN, HOGY AZ ORBÁN-KORMÁNY EGYSZERRE SZÓR PÉNZT A TRIESZTI KIKÖTŐRE ÉS A BUDAPEST-BELGRÁD VASÚTVONALRA

168 ÓRA ONLINE
Szerző: UNYATYINSZKY GYÖRGY
2019.08.05.


A két beruházás egymás ellenében hathat a jövőben, hasznosságukat pedig már a jelenlegi körülmények között sem lehet igazolni.

Tengeri kikötők hiányában a magyar embernek jószerivel csak Jókai Mór Aranyembere alapján lehet némi fogalma arról, hogy mennyire jelentős hajózási kereskedelme volt az országnak a múlt század elején. A kort, amikor még az ország határait tengerek mosták, sokan dicső időszakként képzelik el, ez a nemzeti nosztalgia pedig most azt követően ébredhetett fel igazán, hogy a kormány júliusban bejelentette: megvásárolta az Olaszországban lévő trieszti kikötő egy részét.

A vásárlás értéke 31 millió euró, azaz átszámítva nagyjából 10,1 milliárd forintba került a terület a magyar adófizetőknek. Azonban az ingatlan erős fejlesztésre szorul, mert ott sem nagy hajó nem tud kikötni, sem megfelelő infrastruktúra, raktárhelyek nem állnak rendelkezésre. A kormány további 30 milliárd forintot tervez elkölteni a 300 méteres partszakasz fejlesztésére.

Ezzel szinte egy időben már előkészítő szakaszba lépett a jelentős kínai hitelből finanszírozott Budapest-Belgrád gyorsvasút megvalósítása, amit nagyjából 750 milliárd forintos keretből tervez megépíteni a kormány. A vasút jelentős részét Mészáros Lőrinc kormányközeli vállalkozó érdekköre építheti. De mi a a két beruházással a célja az Orbán-kormánynak?

- Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint a trieszti kikötő fejlesztését követően a magyar vállalkozások 24 órán belül elérhető tengeri kijárathoz juthatnak, az ottani logisztikai, raktározási tevékenység pedig az államnak is hasznot termelhet.
- A Budapest-Belgrád vasútvonal a kormány korábbi indoklása szerint magyar-szerb-kínai érdek. A kínai fejlesztési tervek (Egy út, egy övezet) arról szólnak, hogy a görög Pireuszba érkező áru vonaton minél gyorsabban legyen szállítható Európa belseje felé.

A közelmúltban Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd) és Keresztes László Lóránt (LMP) országgyűlési képviselők a kormányhoz fordultak a megtérülés kérdését feszegetve. Előbbi politikust az érdekelte, hogy végül kikötőt vagy ipartelepet vásárolt-e a kormány, Keresztes pedig a két kereskedelmi útvonal kihasználtságáról, esetleges egymást kioltó hatásáról érdeklődött...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.