2019. szeptember 12., csütörtök

CSALÁDI PÓTLÉK: EZÉRT KELL SIETNI A TOVÁBBTANULÓK SZÜLEINEK - EGYETEMISTA LETT A GYEREK? A TESTVÉREKRE MAGASABB ÖSSZEG JÁR

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2019.09.12.


Érettségi után már nem jár családi pótlék, de továbbtanulás esetén a gyerekszámba beszámít az egyetemista is. Így magasabb összegű családi pótlék és családi adókedvezmény jár a kisebb gyermekre vagy gyermekekre. Ez azonban nem automatikus, hanem a szülőknek van tennivalójuk. Érdemes sietni, mert pénzt lehet veszteni a halogatással.

Az érettségit követően már nem jár a családi pótlék a gyermek után, azt csak a tanév végéig, azaz június végéig folyósítják, tehát júliustól már nem. A jogszabály szerint ugyanis a családi pótlék (azaz iskoláskorú iskoláztatási támogatása) a tankötelezettség teljes időtartamára jár (ez ma már a 16. év betöltését jelenti), illetve addig, amíg a gyermek közoktatási intézményben tanul, de legfeljebb annak a tanévnek végéig, amikor betölti a 20. - sajátos nevelési igényű gyermek esetén a 23. – életévét.

Ugyanakkor a felsőoktatási intézményben továbbtanuló gyermek beleszámít az eltartottak számába. Ez azt jelenti, hogy ha van kisebb testvér, aki után még jár a családi pótlék, az iskola megkezdése után kérvényezheti a szülő, hogy vegyék figyelembe a számításkor az egyetemista vagy főiskolás diákot is. Ez azért fontos, mert így magasabb összegű családi pótlék jár...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.