2019. szeptember 27., péntek

KARÁCSONYI AJÁNDÉK - ÓRIÁSI LELEPLEZÉS! KARÁCSONY GERGELY UTÁLJA A TOLVAJOKAT! EZ VESZÉLYES!

HVG ONLINE
Szerző: TÓTA W. ÁRPÁD
2019.09.27.


Karácsony Gergely csütörtökön már százhuszonegyedszer bizonyult alkalmatlannak, de most aztán nagyon – tudta meg a Fidesztől az, aki tőlük akar megtudni bármit is. A főpolgármester-jelöltnek ugyanis nyilvánosságra került egy lehallgatott magánbeszélgetése. Ebből kiderül többek között, hogy nincs oda az összes szociért.

Amit örömmel hallok. Aki egy párt minden egyes tagjának ugrálva helyesel, az vagy debil, vagy éppen hazudik. Normális embernek nyilván vannak fenntartásai az MSZP-vel szemben, konkrétan maguknak a szociknak is van elég bajuk egymással, néha saját magukkal, és ez így természetes.

Valószínűleg az ellenzéki közönség is elégedetten nyugtázza, hogy jelöltje látja és felismeri az MSZP problémáit, e közönség többsége ugyanis sehogy sem kötődik a szocialista párthoz, csak épp a Fideszből van elege, és momentán ez az ellenzéki alternatíva, MSZP-stül.

A saját kerületében például direkte egy befolyásos smasszert tartana megfelelőnek az ott hemzsegő tolvajok megfékezésére. Amiből még az is megtudható, hogy Karácsony Gergelyt zavarja, hogy az őt támogató párt lopással is foglalkozik, és ezt minimum mérsékelni szeretné...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.