2019. szeptember 9., hétfő

MÁR 9 MILLIÁRDOS TÁMOGATÁSNÁL JÁR A VÁLLALKOZÓ, AKI ÖSSZEHOZTA MÉSZÁROS ELSŐ LUXUSSZÁLLODÁJÁT

HVG.HU
Szerző: SZABÓ YVETTE
2019.09.08.


Méregdrága élményparkjával Szepesi Richárd a legeredményesebb a Magyar Turisztikai Ügynökség pályázatain, már 9 milliárd mennyei mannához jutott.

A kormányhoz közeli befektetők vitték el a harmadát annak a 65 milliárd forintnak, amelyet másfél év alatt osztott ki az Orbán Ráhel tanácsaival felvértezett Magyar Turisztikai Ügynökség. Ha pedig a Kisfaludy-programnak csak a jelentősebb, 100 millió forint fölötti támogatásait vesszük figyelembe, a pénz csaknem háromnegyede a Fideszhez lojális üzleti körökhöz került.

Közülük is kiemelkedő Szepesi Richárd sikere. A HVG közérdekű adatigénylésére kiadott listából kiderült, hogy nemcsak az ötcsillagos szántódi és tokaji szállodatervének megvalósításához kapott 3-3 milliárd forintot, hanem 3 milliárd forint jutott arra az élményparkra is, amely a balatoni hoteljéhez kapcsolódik.

A tematikus élményparkok fejlesztésére eddig csak a balatoni régióban lehetett pályázni, egész pontosan 5,18 milliárd forintra. Ebből nagyjából egymilliárdot csípett meg a balatonfüredi önkormányzat és fideszes partnerének cége, a Balaton Játszóház Kft. Ez utóbbit 2018 februárjában alapította Balogh Balázs, aki a Csopaki Polgári Kör elnöke. A civil szervezet még 2002-ben alakult, amikor Orbán Viktor azzal igyekezett felrázni híveit a Fidesz választási veresége miatti apátiából, hogy „a haza soha nem lehet ellenzékben”, és polgári körök százainak megalapítására szólította fel szimpatizánsait. Balogh nem volt rest, az általa gründolt polgári körben csak az elmúlt egy évben olyan illusztris vendégek osztották a keresztény Európa igéjét, mint Bayer Zsolt, Gajdics Ottó vagy Huth Gergely.

Az aktivista révbe is ért, méghozzá Balatonfüreden. A fideszes önkormányzat zárt ülésen tárgyalta ugyan az együttműködés részleteit, annyi azonban kiderült, hogy a játszóházak üzemeltetésében újonc Balaton Játszóház Kft.-nek elég volt mindössze 47 millió forintot előteremtenie, hogy a neki kiosztott 695 milliós állami támogatással hamarosan egymilliárdos beruházás haszonélvezője lehessen. A Balaton „első négy évszakos élményházához” tehát nemcsak a gyerekek, hanem Baloghék is játszva jutnak hozzá...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.