2019. szeptember 12., csütörtök

MEGHALT RAJK LÁSZLÓ

INDEX
Szerző: TH.B:
2019.09.12.


Életének 71. évében meghalt Rajk László építész, látványtervező, volt SZDSZ-es politikus. A halálhírt elsőként az Építészfórum.hu írta meg. Rajk László, az egykori demokratikus ellenzék tagja volt, majd az SZDSZ egyik alapítója.

Édesapja az a Rajk László belügyminiszter volt, akit a Rákosi-éra alatt koncepciós per eredményeképpen kivégeztek. Ifj. Rajk ekkor még egyéves sem volt, és a nevéből adódó esetleges hátrányokat elkerülendő, megváltoztatták a nevét Kovács Istvánra, gyermekotthonba került, édesanyja, Földi Julianna pedig börtönbe. Öt éven keresztül kellett álnéven élnie, ekkor engedték ki az anyját is.

Az Építészfórum szerint gimnázium után Rajk a Budapesti Műszaki Egyetem építészkarára járt, 1972-ben diplomázott, majd építészként dolgozott előbb a Lakótervnél, majd az Ipartervnél. 1975–1976-ban a montreali McGill Egyetem hallgatója, 1978–1981 között mesteriskolás.

A nyolcvanas években részt vett a szamizdatok készítésében, aztán a rendszerváltás előtt a Szabad Kezdeményezések Hálózatának lett tagja. 1990-ben az első szabad választásokon az SZDSZ tagjaként parlamenti képviselő lett, egészen 1996-ig. Alapvetően kulturális ügyekkel foglalkozott, a kulturális bizottság, majd a külügyi és az európai integrációs ügyek bizottságának tagja volt, írja a Wikipédia.

1996 óta folyamatosan rajta volt az SZDSZ listáin, de képviselőként már nem politizált, 2009-ben lépett ki a liberális pártból. Tavaly interjút adott az Indexnek, amit alább olvashat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.