2019. szeptember 28., szombat

MEGVAN A ZSIDÓ, FÜLTÖVÖN LŐTTEM, AZONNAL VÉGE LETT

INDEX
Szerző: GELLÉRT ÁDÁM
2019.09.27.


1919. augusztusában gyilkolták meg a fehérterror eddig név szerint feltárt 625 áldozatának körülbelül a felét. A tiszti különítmények tagjai közül kikerült elkövetők egyetlen hónap alatt több mint 300 emberrel végeztek. Miért, kinek a parancsára követték el ezt, és mi volt ebben Horthy felelőssége?

"Éppen akkor szakadt le a kötél a Tószeghy-Freund Albert alatt, aki a talpára esett, nem dőlt el a földön, csak kissé előrebillent és egy fél lépést tett előre. Én körülbelül hat méterre lehettem az akasztástól és hallottam, mikor azt mondotta: Mit csinálnak velem?"

- emlékezett vissza az 1919. augusztus 28-i fonyódi nyilvános akasztásra a kegyetlen eseménysort végignéző több száz ember egyike. Ekkor már másodszor próbálkoztak az áldozat kivégzésével, de megint elszakadt a kötél. Kerítettek egy drótot, Tószeghy nyakába hurkolták és kirúgták a ládát a lába alól. Ezúttal már sikerrel.

A Nemzeti Hadsereg területfoglalása román segítséggel

1919. augusztusában zűrzavaros állapotok uralkodtak az országban. Miután a román csapatok fegyveres győzelmét követően a Tanácskormány lemondott, vezetői pedig zömmel elmenekültek az országból, az ország fokozatosan megszállás alá került. A román csapatok bevonultak Budapestre és puccsal hatalomba segítették a Fehér Ház elnevezésű szervezet tagjait. A Friedrich István vezette kormányt az antant azonban nem ismerte el: „a kormány nem a nép akaratából létesült, hanem egy rendőr-csoport által végrehajtott államcsínynek köszönheti létét” – írta Clemenceau, a békekonferencia elnöke augusztus 23-án...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.