2019. szeptember 5., csütörtök

SZABAD SZEMMEL: ORBÁN SAJÁT KÉPÉRE FORMÁLJA A TÖRTÉNELMET - A NÉPSZAVA NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2019.09.05.



Politico 

Hírek szerint a cseh Vera Jourová, a Babis vezette ANO tagja venné át a jogállam betartatásával kapcsolatos feladatokat az új Bizottságban a terület eddigi gazdájától, a holland szociáldemokrata Timmermanstól. Így neki kellene foglalkoznia a Magyarország és Lengyelország ellen kilátásban lévő szankciókkal, de olyan kérdések is hozzátartoznának, mint a dezinformáció, a választások befolyásolása és a gyűlöletbeszéd. A kezdeményezés valószínűleg azzal függ össze, hogy von der Leyen kezet akar nyújtani a Visegrádi Csoportnak, miután annak egyes tagjai azzal vádolták meg a most távozó Bizottságot, hogy az elfogult a térséggel szemben a demokratikus normák kapcsán. A hírt kiszivárogtató illetékes azt közölte, hogy Jourová valószínűleg elfogadja az ajánlatot, mások viszont felhívják a figyelmet, hogy a testület összetétele még egyáltalán nem biztos. A jelentés ugyanakkor emlékeztet arra, hogy mind a magyar, mind a lengyel kormány esetében elakadt a jogállami eljárás. Viszont ha minden igaz, a jövőben a cseh politikus felügyelné azt a mechanizmust, amely minden évben kiértékelné a demokrácia helyzetét a tagállamokban. Von der Leyen azt ígérte, hogy támogatja a rendszeres vizsgálatot, Magyarország viszont feltehetőleg élesen elutasítaná azt. Mellesleg a Bizottság következő első embere az eddigiek szerint egyetért abban, hogy ha bármely tagállam megszegi a jogállamiság előírásait, akkor szigorú ellenlépéseket kell vele szemben életbe léptetni, ideértve az anyagi támogatás csökkentését. Jourová idáig az igazságügyi biztos volt és javarészt olyan benyomást keltett, hogy független személyiség. Ám kellemetlen pillanatok várhatnak rá a meghallgatás során Strasbourgban, amiért Babis miniszterelnök pártja delegálta. Mindenesetre a Bizottság szóvivője azt közölte, hogy addig semmi sem dőlt el, amíg nem áll fel az egész testület.

A történelem átírása fontos politikai eszköz, a vezetők élnek is vele Moszkvától kezdve, Varsón át Budapestig. A módszer csábító, de kockázatos – írja a lap volt főszerkesztője. Sylvie Kauffman szerint Orbán Viktor szintén úgy tekinti a múltat, hogy azt felhasználhatja a jelenben, éspedig egy olyan országban, ahol az emlékezetre igencsak rányomták bélyegüket az idők. Emlékművek, szobrok, kutató intézetek, semmi sem marad ki a nagy nemzeti narratíva szolgálatából. Alig egy hete Párizsban, a nagyköveti értekezleten Marcon irigykedve beszélt a magyarországi és oroszországi kulturális és civilizációs viták erejéről, mert ugyan azok ugyan téves mederben folynak, mégis ösztönzőek. Az elnök hozzáfűzte, hogy a kollektív emlékezethez inkább a reneszánsznak, a felvilágosodásnak kell alapul szolgálnia, amire az újság szemleírója úgy reagál, hogy nem is lenne rossz napjainkban újra feltalálni a humanizmust. Csak éppen nem szabad megengedni, hogy az megadja magát, és így újraírják a történelmet. Mint ahogy azzal Moszkva próbálkozik újabban a Molotov-Ribbentrop-paktum kapcsán. Pedig arról Putyin 10 éve még egészen másként nyilatkozott. A konzervatív lengyel kormány ugyanakkor azon van, hogy háttérbe szorítsa, milyen felelősség terheli a lengyeleket a zsidók üldöztetéséért. Egyúttal igyekszik egész mitológiát szőni a 9 évvel ezelőtti szmolenszki repülőszerencsétlenség köré, amelyben életét vesztette Lech Kaczynski, az akkori elnök.

Az uniónak küldött békeajánlattal ér fel, hogy a leendő olasz miniszterelnök olyasvalakit szán a pénzügyi tárca élére, akit szinte jobban ismernek Brüsszelben, mint Rómában. Az 53 éves Roberto Gualtieri igazi bennfentes az EU-ban: 10 éve EP-képviselő, az utóbbi 5 évben ő vezette a gazdasági és pénzügyekkel foglalkozó bizottságot. Személye kulcsfontosságú lehet, hogy Olaszország helyreállítsa a szervezettel a kapcsolatokat, amelyeknek igencsak sokat ártott az előző kabinet. Egyúttal Salvini volt a főcsővezető a földrészen a nacionalista politikusok között, megpróbálta minden kérdésben szembeállítani ezeket az erőket a Bizottsággal, a költségvetési szabályoktól kezdve a menekültekig. Politikailag igazából ebből élt, és olyan populista hatalmasságoknak udvarolt, mint Le Pen és Orbán Viktor. Jól is állt a közvélemény kutatásokban, amikor megpróbált előrehozott választásokat kicsikarni, ám Conte keresztezte a terveit. Az első reakciók kedvezőek Brüsszelben, és ez jó Rómának, hiszen vissza kell szereznie a bizalmat maga iránt az EU-ban. Az új miniszter első feladata az lesz, hogy kompromisszumot érjen el a jövő évi olasz költségvetés ügyében, miután Salvini ki akarta engedni az adósságféket. Gualtieri egyébként a kommunisták ifjúsági szervezetében kezdte politikai pályafutását, de azután a Demokrata Párt egyik alapítója lett, amely most az 5 Csillaggal együtt igyekszik kihúzni az csávából Olaszországot...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.