2019. szeptember 12., csütörtök

VÁLASZ

SENKI NEM BÚJHAT EL
Szerző: Szürkenyúl
2019.09.12.


Tisztelt Miniszterelnök Úr! Honfitársam!

Megkaptam becses levelét, s én, mint tisztességtudó, illedelmes honfitárs, úgy gondoltam, illik válaszolni rá.
Ezen kívül azért is írok Önnek, mert, mint azt Ön is írta, a magyar gazdaság jól teljesít, így megragadva az alkalmat, tiszta szívből kívánom Önnek, hogy legyen jogosult minél hamarabb rezsiutalványokra, szüksége is legyen rá, de ne tudja igénybe venni. Bár az utóbbi napok híradásaiból kiderült, azok is kaptak utalványt, akik börtönben ülnek, tudomásom szerint a bolondok házában, idősotthonokban lakók szintén részesültek az Ön könyöradományából.

A fentiekből örömmel állapítom meg, hogy Önnel bármi is történjen a jövőben, nem fog ellátás nélkül maradni.

Azt olvasom levelében, miközben könnyes szemmel morzsolgatom utalványaimat, hogy minden nyugdíjast kedvezően érintő döntést hoztak. Csodálatos, de kicsit aggódom is! Sajnálom amerikai, kanadai, ukrán, felvidéki, vagy román nyugdíjas társaim, a halottakról már nem is beszélve. Hogyan fogják ők beváltani az utalványokat?
Én is úgy gondolom, mint Ön, kedves miniszterelnök úr, „a magyar gazdaság jobban 
teljesít”. Persze! Ügyes megfogalmazás, gratulálok! Öntől nem is vártam kevesebbet! Tudom, Ön képes a legnagyobb vereséget is győzelemnek feltüntetni. Ez dicséretes államférfiúi tulajdonság, de néha nem ártana igazat is mondani. Felhívom szíves figyelmét, amennyiben legközelebb „jobban teljesít” megfogalmazást használ, nem árt közölni azt is, hogy minél teljesít jobban. Jelen esetben kételyek merültek fel bennem, sőt a frászt hozta rám! Mitől is teljesít jobban a magyar gazdaság? Talán a csőd szélén álló országokétól, vagy esetleg a német gazdaságtól? Nem mindegy!

Azt is írja miniszterelnök úr, hogy „egy nemzet vagyunk”. Vakuljon meg a hintalovam, ha erre magamtól rájöttem volna! Hiába, na, tanult embernek nincs párja. A sikeres gazdaság eredménye a rezsiutalvány, írja. Nem találok szavakat! Tényleg nincs még egy ország a földön, ahol 9000 forintos utalvánnyal kedveskedtek volna a nyugdíjasoknak. Kis szépséghibája a történetnek, máshol nincsenek is rászorulva, valamint Európában nem divat megvesztegetni választások előtt a nyugdíjasokat.
Tudom, kormánya továbbra is számít a nyugdíjasokra. Reméli, hogy nem sokáig húzzuk, hamar elmegyünk. Tapasztaljuk, Ön minden erejéből azon van, hogy ne szenvedjünk sokat. Gondolom, ezért nem kaphatunk megfelelő orvosi, kórházi ellátást, illetve ezért szégyenteljes a nyugdíjunk is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.