2019. október 31., csütörtök

AZ ÜZLETI KORRUPCIÓ NEM KISEBB MAGYARORSZÁGON, MINT AZ ÁLLAMI

168 ÓRA
Szerző: SZABÓ BRGITTA
2019.10.31.


Nem igaz, hogy az emberek azért hunynak szemet a korrupció felett, mert tudatlanok, többségük tisztában van a létezésével és a mértékével – mondta lapunknak Martin József Péter, a Transparency International Magyarország (TI) ügyvezető igazgatója, a Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusa. A Borkai-ügy ebből a szempontból jó lakmuszpapír lehet, mert megmutathatja, hogy abban a pillanatban, amikor a sajtó által jóval korábban a maga teljességében feltárt, ám visszhangtalanul maradt korrupciós ügy más megvilágítást kap, és kiderül, hogy a fideszes elit egy része nem megengedhető módon „urizál” és olyan dolgokat művel, ami semmiképp sem áll összhangban azzal, amiről egyébként prédikál, akkor a korrupció is sokkal jobban megfoghatóvá válik az emberek számára. Lehet, hogy a jövőben jobban felkapja majd a fejét a hasonló ügyekre, s ez be tud csatornázódni a politikai rendszerbe.

Azt gondolhattuk volna, hogy a jelenlétük tisztulást és versenyt hoz. De nem így lett, nézzük meg a Microsoft-botrányt vagy azt a sok egyedi megállapodást, amelyet a nagy nemzetközi cégekkel kötött a kormány. Miért alakult így?

– Két dolgot elöljáróban le kell szögezni: az egyik, hogy a multik nélkül a magyar gazdaság lélegeztetőgépen lenne, a másik, hogy a nagyvállalatok profitot akarnak termelni mindenáron, nem pedig politizálni – így van ez nálunk és a még keményebb rezsimekben is. Az is igaz ugyanakkor, hogy valószínűleg a multik közül is sokan kitettek a korrupciónak, az EY (Ernst & Young) üzleti percepciós felmérései is azt mutatják például, hogy az üzleti korrupció nem kisebb Magyarországon, mint az állami. Aligha igaz, hogy van a korrupt állam és van a tiszta gazdaság, még ha a multik az államnál kétségtelenül jóval hatékonyabban működnek is. A kormány különalkukat köt a nemzetközi vállalatokkal, és tudjuk, hogy ma már sokkal több támogatást ad nekik, mint az előző kormányok. Ez az összefonódás is oka lehet annak, hogy a multik egyáltalán nem kritizálják a kormányt, még szakpolitikai kérdésekben sem, ami egy demokráciában természetellenes...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése