2019. október 31., csütörtök

FEKETE-GYŐR ANDRÁS: VÁRJUK A FIDESZESEKET, AKIKNEK ELEGÜK VAN A „KORRUPCIÓ, KURVÁK, KOKAIN”-HÁRMASSÁGBÓL

24.HU
Szerző: NAGY GERGELY MIKLÓS
2019.10.31.


A Momentum elnöke a HVG-nek adott interjút az önkormányzati választás utáni tanulságokról, és a Momentum jövőjéről. Több érdekes kijelentést tett a beszélgetés során, kiderül, hogy Fekete-Győr András nem igazán hisz az esetleges, néhányak által várt orbáni konszolidációban.

"Egy szavát sem szabad elhinni Orbán Viktornak, a háttérben minden lépésünket gáncsolni fogja"

– mondja a kormány és az ellenzéki vezetésűvé lett települések lehetséges együttműködéséről.

Ezentúl erőset mondott a jelenlegi ellenzékben meglapuló, korrumpálódott és lejárt szavatosságú politikusokról is.

"A Momentum hitelesíti az ellenzéki összefogást, amely sok olyan résztvevőből áll, akiknek hasonló, vagy éppolyan bűnök nyomják a vállukat, mint a Fidesznek. Ezeknek a szereplőknek vagy meg kell tisztulniuk, vagy el kell tűnniük a közéletből."

Arra a kérdésre, hogy bejelentkezett-e már a miniszterelnöki címre, azt válaszolja Feket-Győr:

"Dehogy. Sőt, én kiegyeznék pártokon felül álló, független, közös miniszterelnök-jelöltben is."

A potenciálisan új Momentum-szavazókról pedig azt mondja:

"Nem az ellenzéktől akarunk szavazókat átcsábítani, inkább a kiábrándulóban lévő fideszeseket várjuk, akik soha nem szavaznának Gyurcsány Ferenc pártjára. Akiknek a szeme előtt omlik össze a Fidesz „Isten, család, haza” konstrukciója, és látszik mögüle a „korrupciók, kurvák, kokain” hármassága"...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése