2019. október 17., csütörtök

BEBIZONYOSODOTT, HOGY A FIDESZ-GYŐZELEMHEZ NEM ELÉG AZ ADATBÁZIS

HVG ONLINE / ITTHON
Szerző: TÓTH RICHÁRD
2019.10.17.


Tarlós István soha nem kapott még annyi szavazatot, mint most, mégis bukás lett a vége. De nem egyedi eset az övé, és hiába hangoztatja a kormány és holdudvara, hogy sikert értek el, ez bukás, és el is mondjuk a két fő okát.

Napok óta hangoztatja a közmédia, hogy a Fidesz összességében is jóval több szavazatot kapott, mint az ellenzék. Ez számokban azt jelenti, hogy míg a kormánypártokra több mint 1 millió 800 ezer választópolgár, addig az ellenzéki pártokra 1 millió 360 ezer ember adta le a voksát. Közben a kormányközeli elemzőintézet, a Nézőpont honlapján olyan hírek vannak még a választást megelőző napokból, amelyek szerint „Tarlós győzelme nem kétséges” és „elfordulnak a baloldaliak Karácsonytól.”
Az eredmény ismert. Budapest főpolgármestere Karácsony Gergely lett, a fővárosi kerületek többségében is az ellenzék győzött, valamint 23 megyei jogú városból megszereztek 10-et, öt éve ez a szám három volt. (Igaz, a 19 megyei közgyűlést öt éve, most is elvitte a Fidesz, de ez az a testület, aminek jelenleg szinte semmilyen hatásköre nincs, és döntően a kisebb településeken élők szavazatát konvertálja mandátummá.)

A Fidesz 13 év, a 2006-os választások után először veszített jelentős pozíciókat és döntő befolyást. Kialakult egy új politikai rend, aminek a nevét még nem tudjuk, csak azt, hogy már nem centrális erőtér, valami olyasmi, mint a centrálist megelőző duális erőtér, csak a baloldalon most nem egy tömb áll, hanem egy összeállt heterogén társaság, amelyben a Jobbik is ott van...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.