2019. október 16., szerda

BORKAI ÉS ORBÁN SZEMFÉNYVESZTÉSE

HÍRKLIKK
Szerző: NÉMETH PÉTER
2019.10.16.


...Mindenesetre feltételezhetjük, hogy Orbán Párizsból intézkedett: leállított és letiltott mindent. És közben úgy határozott, hogy számára a győri kapcsolat, a polgármesteri cím sokkal fontosabb, minthogy bizonytalan helyzetet teremtsen. Hogy mit jelent a bizonytalan helyzet, arról azért lehetnek sejtéseink; a kurvázás még nem ártott meg senkinek, de ha fény derül a gazdasági kapcsolatokra, napvilágra kerülnek a háttéralkuk, a nem egészen tiszta üzletek, akkor abba a kormány is belebukhat.

Borkai Zsolt ugyanis nem a kormány megbízásából bérelt prostituáltakat, fogyasztott némi kokaint, de egészen az ország urainak megbízásából (is)üzletelt. Ezért jött ki aztán így a matek: megvárni a választásokat, és ha Borkai elbukik, akkor nincs már vele dolog, ha viszont nyer, akkor legyen úgy fideszes, hogy már nem az. És ezt jelentse be akkor, amikor a Fidesz elnöke nincs itthon; Orbánnak lehetőleg ne kelljen semmilyen módon a szájára venni sem Győrt, sem Borkait. Ő ugye annyit nyilatkozott, kissé kényszerhelyzetben, még a szavazás eredményének ismerete nélkül, hogy vasárnap a győriek döntenek, hétfőn pedig ő.

Hát döntött, bár ezt nem közölte a társadalommal, csak az alelnökeivel. Majd elutazott, hogy ne is legyen az események közelében. A megoldás, mondhatjuk, igazán orbáni, mindenféle szempontból. Ő repülővel el – nem tudjuk hogyan, milyen géppel ment a miniszterelnök Azerbajdzsánba; ezt csak azért említjük, mert Borkainak volt kitől tanulnia -, mint ahogy azt sem tudjuk, hogy a győri polgármester retur utazott magánrepülővel a fővárosba és vissza, vagy más járművet vett igénybe. Ennek persze az ügy szempontjából semmi jelentősége, sokkal inkább annak, amilyen puttonnyal kellett visszatérnie lakhelyére a megtévedt tornásznak. Azt a feladatot kapta, hogy lépjen ki a Fideszből önként, és ezt jelentse be a sajtónak.

Borkai Zsolt pedig kedden délelőtt bejelentette. Odacsődítette az újságírókat, hogy két perc után haza is küldje őket. Erre mondom, hogy igazi orbáni megoldás: ezt itt, az ő uralma alatt lehet megcsinálni a sajtóval. Ezzel a sajtóval, amely nem fordított hátat az eseménynek, amikor biztonsági őrök sorfalával találta magát szemben, és elfogadta azt a játékot, hogy a főhős két perc után hátat fordítson nekik, anélkül, hogy akár egy kérdést is megengedett volna nekik. Egy ilyen bejelentéshez, ahogy Borkai fogalmazott a botlás beismeréséhez, miért nem volt elegendő egy közleményt kiadni? Mire ez a színjáték? Miért a sajtó ismételt megalázása? Amúgy pedig, ha Borkai csak egy botlásnak tartja, amit tett, miért hagyta ott a Fideszt, amely persze Győrben ugyanúgy mögötte áll, mint előtte. Ha ez egy botlás, hol a fideszes bajtársiasság? Hol a megbocsátás a tévedésért?

Ocsmány játék ez, amit űznek velünk, ocsmány szemfényvesztés, amelyet Orbán levezényelt. Újra egy ország van hülyére véve; az erkölcs bajnokai, a keresztény szabadság szószólói mindent megcsúfoltak, amit tisztességnek lehetne nevezni. Borkai szépen és nyugodtan együtt fog dolgozni a Fidesz győri embereivel, akiknek semmilyen kifogásuk nem lesz ellene. Na, rendben van: nem fog iskolai megnyitókra menni, nem mutatkozik majd az egyház helyi képviselőjével, és alaposan körül fog nézni, ha legközelebb Horvátországba indul.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.