2019. október 12., szombat

DEMSZKY GÁBOR: KARÁCSONY NYERNI FOG

HÍRKLIKK
Szerző: NÉMETH PÉTER
2019.10.12. 


Csak akkora erővel lehet visszavenni a szabadságot és a demokráciát, amekkora erővel ezeket elvették tőlünk – ezt nyilatkozta Demszky Gábor korábbi főpolgármester a Hírklikknek. Azt is elmondta, hogy szoros versenyben, de Karácsony Gergely nyeri a választást Budapesten, de az igazi munka csak ezután kezdődik. Elfogadhatatlan ugyanis egy olyan jogrendszer, amely korlátozza a szabadságot. A polgári engedetlenség, a civil ellenállás valamennyi erőszakmentes formáját használni kell az Orbán-kormány ellen.

- Ez a mostani kampány hasonlítható-e azokhoz a kampányokhoz – ilyenből ugye öt is volt -, amelyeket személyesen megélt?

- Nem. Egyrészt azért nem, mert a Kúria kimondta, hogy az államnak nem kell semlegesnek lennie a kampányban, ennek következtében be is avatkozott a kormány, adminisztratív eszközökkel a VIII. kerületben, de mondhatni folyamatosan használják a hatóságot zaklatásra, és ilyesmire korábban nem volt példa, másrészt pedig át is lépett a kampány olyan határokat, amelyeket eddig nem tapasztaltunk. Olyan módon tesznek közzé magánélettel kapcsolatos felvételeket, amelyek alapján meg tanulniuk a politikusoknak, hogy nincs többé titok. Minden nyilvánosságra kerülhet, sokan rettegnek ettől...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.