2019. október 16., szerda

DÜHÖSEK A PÁRTKÖZPONTRA A VIDÉKI FIDESZESEK

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: DOROS JUDIT, VAS ANDRÁS
2019.10.16. 


Sejtették ők, hogy ez a választás más lesz, mint az eddigiek, de csak a nyugtatgatást kapták fentről, segítséget nem.

Amikor kirobbant a Borkai-botrány, összeültünk, s megbeszéltük, hogy lépni kellene valamit, nehogy ránk is boruljon a szarból, de Pestről az a válasz jött, nem kell foglalkozni vele, ez a győriek ügye, nekünk nem árthat semmit. Erre tessék, vasárnap egy olyan választókerületben veszítettem simán, melyet korábban kétszer meggyőző fölénnyel hoztam – ezt állította egy vesztes dunántúli fideszes képviselő.

...A megkérdezett vidéki kormánypárti politikusok közül többen is azt mondták lapunknak, hogy a körzetüket járva észlelték, hogy ez a választás más lesz, mint a korábbiak 2006 ősze óta, de ilyen változásra nem számítottak.

– Az eddig bevált, bevett sémák szerint dolgoztunk, de a korábbiakhoz képest feleannyi aktivistával, ugyanis sokan elszivárogtak az elmúlt években – jegyezte meg egyik forrásunk. – Pedig korábban mindig figyelt az aktivistákra a központ, a munkájukért nemcsak egy közös vacsorát kaptak, mint tavaly a parlamenti voksolás után, hanem volt egyendzseki, esernyő, bulik, a csapatok vezetőit pedig meghívták az eredményváróra. Ahová legutóbb már csak a helyi fontos emberek mehettek, akik pedig végigdolgozták a kampányt, kaptak egy köszönőlevelet. A magam részéről nem is csodálom, hogy elkeseredtek vagy megsértődtek. 

– Budapestről folyamatosan azzal jöttek, hogy az ellenzéki összefogást nem úgy kell számolni, hogy összeadjuk a benne szereplők támogatottságát, mert a felmérések szerint a jobbikosok nagy része nem fog a bakoldaliakra szavazni, hanem otthon marad – magyarázta egy fideszes politikus, aki az elmúlt öt évben egy dunántúli város frakcióvezetőjeként ült a testületben, ahová most be sem jutott. – A Facebook-bejegyzések alapján viszont mi nem ezt tapasztaltuk, és a kampányban is látszott, sokkal jobban érdeklődnek az emberek a választás iránt, mint korábban. 

– Öt éve közel négyszázzal kevesebben szavaztak rám, akkor majdnem húsz százalékkal nyertem, most csaknem ugyanennyivel kikaptam – állította egy Fidesz-KDNP színeiben 13 évig városi képviselő forrásunk. – Három felmérés volt helyben augusztus közepétől a múlt hétig, s mindegyiken úgy 15 százalékkal alacsonyabb részvételi hajlandóságot mértek, mint a vasárnapi eredmény...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.