2019. október 6., vasárnap

ELSZÁMOLTA MAGÁT A KORMÁNY AZ AUTÓVÁSÁRLÁSI INGYENMILLIÓKKAL

PORTFOLIO
Szerző: Portfolio
2019.10.06.


Minden piaci várakozást és a kormány előzetes terveit is felülmúlja a nagycsaládosok autóvásárlási programja iránti igény.

A héten tudtuk meg, hogy 3 hónappal az indulása után már több mint 14 ezer kérelem érkezett a nagycsaládosok autóvásárlását támogató program keretében. A program lényege, hogy a három vagy több gyermeket nevelő családok 2,5 millió forintos segítséget igényelhetnek legalább hétüléses új autó vásárlásához, a gépkocsi árának maximum 50 százalékának erejéig. Részletesen itt írtunk az ingyenmilliókról és videót is készítettünk a témában.

A kormány eredetileg azzal kalkulált, hogy 2019-ben, a program bevezetésének első évében 5 milliárd forintot kell költenie erre a célra, vagyis 2000 autóvásárlással számolt. Ehhez képest már most hétszeres az igény, és hátra van még két hónap az évből. De ez a program igénybevétele szempontjából mellékes, ugyanis a kormány már az elejétől fogva azt hangsúlyozta, hogy az erre vonatkozó költségvetési keret felülről nyitott.

A 14 EZER KÉRELEM EGYÚTTAL AZT IS JELENTI, HOGY AMENNYIBEN MINDEN IGÉNYLŐ JOGOSULT A 2,5 MILLIÓ FORINTRA, AKKOR EZ A TÉTEL ÖSSZESEN 35 MILLIÁRD FORINTJÁBA KERÜL AZ IDEI KÖLTSÉGVETÉSNEK.

A jegybank néhány nappal ezelőtt közzétett inflációs jelentése is érinti ezt a kérdéskört, valamint az idei költségvetési lépések hatását...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.