2019. október 17., csütörtök

NEM SZABAD AZT MONDANI, HOGY „MÁRPEDIG ITT KELL TARTANI, PISTIKE, HA BELEDÖGLESZ IS”

24.HU
Szerző: GRÁD-KOVÁCS MÁRTA
2019.10.17.


Drasztikusan nő azon 15 éves magyar gyerekek aránya, akik már egyszerű feladatok megoldására sem képesek: az elszomorító tünet hátterében tíz év elhibázott döntései állnak.
Egyentankönyv, egyentanterv, egyengyerekek: ezt ma már nem lehet így kezelni

– mondta Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke a 24.hu-nak az idei Oktatási és Képzési Figyelő megállapításai kapcsán. Az Európai Bizottság jelentéséből az látszik, hogy az egyes képzési területeken hogyan alakul az alulteljesítő 15 évesek aránya hazánkban és az EU-ban átlagosan.

A dokumentumban egymás mellett szerepelnek a 2009-es és a 2018-as adatok, és mint kiderül, az olvasás, a matematika és a természettudományok területén is drasztikus mértékben nőtt az alulteljesítő fiatalok aránya idehaza, miközben az uniós átlag szinte változatlan.

2009-ben a magyar 15 évesek 17 százaléka nem volt képes egyszerű olvasási feladatok megoldására, 2018-ban viszont már 27 százalék; ugyanez az arány a természettudományoknál 14-ről 26 százalékra nőtt.

A 15 évesek alulteljesítését azonban nem csak ezek az adatok jelzik, hiszen a PISA-felmérések eredményeiből is az látszik, hogy a háromévente zajló mérések alkalmával egyre rosszabbul vizsgáznak a magyar diákok ezen a három képzési területen...


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.