2019. október 2., szerda

NEM „TÖREDÉK” A TÖREDÉKSZAVAZAT

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: ZOLTAI ÁKOS
2019.10.02.


Az a voks sem veszik el, amelyet olyan jelöltre adtak le, aki nem nyert. A rendszer összetettségét jól jelzi az: akár Tarlós István jövője is múlhat a kerületi eredményeken.

Az önkormányzati választáson nemcsak úgy szerezhet képviselői helyet valaki a helyi testületben, hogy a körzetében több szavazatot kap, mint az ellenfele, hanem úgynevezett töredékszavazatok révén is. Ennek a folyamatnak az a lényege, hogy összesítik azokat a voksokat, amelyek nem eredményeztek mandátumot – tehát azoknak a szavazatait, akik a vesztes jelöltre szavaztak –, majd a helyben listát állító pártok között szétosztják a megszerzett töredékszavazataik arányában. Tóka Gábor választási szakértő lapunknak elmondta, hogy mivel egyéni választókerületek és pártlisták csak a nagyobb, 10 ezernél több lakosú településeken vannak, ezért ezzel a procedúrával csak ezeken a településeken találkozhatnak a választók. (A kompenzációs lista nem összekeverendő a kisvárosokban és a falvakban lévő megyei listával, amelyre közvetlenül lehet szavazni és a megyei közgyűlés összetételét határozza meg.) Mindennek egyébként az az értelme, hogy az így létrejövő képviselő-testületek összetétele jobban kifejezi az összes szavazó akaratát, mintha a „győztes mindent visz” elven működne a mandátumkiosztás. 

A fővárosban például jellemzően kettő, legfeljebb négy kompenzációs lista lesz a kerületekben. (Ezekre a listákra közvetlenül nem lehet szavazni, funkciójuk csak akkor lesz, amikor ki kell osztani a töredékszavazatokat.) Tóka Gábor szerint vélhetően a Fidesz és a közös ellenzéki lista szerzi meg majd a töredékszavazatok 85-90 százalékát. – Ha például egy kerületben 50 százalékot kap az A párt, és 40 százalékot a B párt, a többi szavazat pedig más jelöltek között oszlik meg, akkor az A párt jelöltjei valószínűleg megnyerik az összes egyéni mandátumot abban a kerületben. A B párt pedig szinte minden listás mandátumot megszerez, azaz csaknem 40 százalékát az önkormányzati testületi helyeknek – magyarázta. Ha tehát egy párt tarol az egyéni körzetekben, akkor az ellenfelét a listán kiosztható mandátumokkal kompenzálja a rendszer. 

Tóka Gábor szerint nincs olyan budapesti kerület, ahol a Fidesz tíz százalékot verne az ellenzékre. Ahol viszont sok szavazat esik valamilyen harmadik vagy negyedik szervezet jelöltjeire, ott alakulhat olyan képviselő-testület, amelyben 60 százalékos kormánypárti többség lesz...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.