2019. október 9., szerda

SCARLETT KALANDJAI AZ UGARON

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2019.10.09.

Messziről jött ember azt mond, amit akar, messzire ment emberről azt mondunk, amit csak akarunk. Ez a NER filozófiája, erkölcse és romlottsága egyben, a kocsma gőze és a kupleráj melege. A nemzet gondolkodása ez, amely tiszta vérű tulokmagyarokból áll, csurig első osztályú DNS-ekkel, ahogyan a kedves vezető képzeli a kerítés mögött, a budi mellett a stadionjában szotyit ropogtatva. Aztán persze, hogy ellenség az a kurva globalizáció, ha egyszer minden kiderül miatta, világháló, jachtok, kurvák, kokó. Elbújni nem lehet.

Scarlett Johansson manhattani csaj, polgármesterileg Giulianin szocializálódott, és akkor szembe jön vele Tarlós István. Mellbevágó a különbség, ez a New York-i lány azonban jól nevelt és udvarias, mosolyog az ősemberre, és nem tudja, hogy mivel ez a furcsa lény beszélni vele nem tud, azt fordítanak, azt adnak a szájába, amit csak akarnak. Mert messzire megy majd – gondolják -, vissza se néz, és csak a kedvessége marad itt, amit a kommunisták orra alá lehet dörgölni, hogy lám, ő is úgy tartja, a távoli New Yorkban is úgy érzi, csak Tarlós az, aki alkalmas főpolgármesternek kizárólag.

Hát, nem. Ilyet ő nem mondott, még csak nem is gondolt, s amikor a prostisrácok, 888-ak, magyarnemzetek – és az összes többi médiahátrányos kóceráj – azt hiszi, és most tessenek megkapaszkodni, hogy Scarlett Johansson farkával verheti a csalánt, akkor pofára esik. Ezek ott a nagy vízen túl mindent is tudnak, adott esetben még azt is tudták, hogy a kedves vezető élettérről ábrándozott. S amikor lefordították, és az jött ki nekik, hogy hát ez Lebensraum, akkor elképedtek, majd összevonták a szemöldjeiket, hogy ez nem komilfó.


És a magyar tulok fölháborodott, hogy mondta azt, hogy Lebensraum? Nem, csak azt, hogy élettér na ugye, böfögtek a hülyéi, és töltöttek a demizsonból még egy kis kisüstit a kockás ingjükben. Az ember elszégyelli magát, nem elég, hogy nácikok vagyunk, ráadásnak még kőbunkók is. Scarlett is azt tapasztalta, ahogy olvasgatta a kedvenc lapját, a magyarnemzetet a reggeli fánkja mellé, és látta benne, hogy ő mennyire elismeri Tarlós főpolgármester még III. kerületi, mezei polgármesterként végezett odaadó munkásságát. Holott ő csak annyit mondott, milyen kedvesek az emberek ebben a távoli, egzotikus városban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.