2019. október 15., kedd

V. NASZÁLYI MÁRTA AZT ÍGÉRI, HOGY FELÜLVIZSGÁLJÁK A VÁRBELI LAKÁSBÉRLETI SZERZŐDÉSEKET IS

168 ÓRA ONLINE
Szerző: 168 Óra
2019.10.14.


...V. Naszályi Márta már a kampányban hangot adott annak, hogy az önkényes döntéseken alapuló bérlakásrendszeren változtatni kell. A lap érdeklődésére felvázolta terveit. Elmondta, hogy elsőként felmérik a lakásállományt, ugyanis adatigényléseik ellenére ezeknek a lakásbérleti szerződéseknek az adatai eddig részben el volt zárva előlük.

Az új polgármester szerint két szempontot kell összehangolni.
- Az egyik, hogy a közvélemény számára felháborító ügyeket rendezni kell, az igazságtalanságokat meg kell szüntetni, jóvá kell tenni.
- A másik, hogy olyan helyzetet kell teremteni, hogy többé ne önkényes döntések szülessenek, hanem méltányos és átlátható folyamatok során lehessen lakáshoz jutni.

V. Naszályi beszélt arról is, hogy minden önkormányzati szerződés felülvizsgálatát tervezi az új önkormányzat, nem csupán a bérlakásokét, és ezeket nyilvánossá is teszik majd az önkormányzat honlapján.

Korábban a 24.hu cikksorozatban számolt be arról, hogy az elmúlt években kik jutottak önkormányzati lakáshoz a budai Várban. Olyan ingatlanokhoz, amelyek bár nem magántulajdonúak, úgy viselkednek, mintha magántulajdonúak lennének, a bérlők ugyanis életre szóló és örökölhető bérleti joghoz jutottak.

Így jutott önkormányzati lakáshoz a budai Várban
- Lázár János vadásztársa, Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceg,
- a Semjén Zsoltot kitüntető Safari Club elnöke,
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter,
Bayer Zsolt kormánypárti publicista,
Rákay Philip, a Magyar Televízió volt vezérigazgató-helyettese,
Belénessy Csaba, az MTI volt vezetője.

A bérlakásbotrányokra utalva V. Naszályi Márta azt nyilatkozta most a lapnak, hogy nem szeretnének egy „Bayer, Palkovics, Nagy Gábor Tamás rendeletet”. Egy valóban rendszerszintű rendeletet szeretnének hozni, ami méltányos a kerületben élőkhöz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.