2019. november 6., szerda

FURCSÁN ÁRAZTÁK BE A LIGET-PROJEKT PÁRSZÁZ MILLIÓS BERUHÁZÁSAIT

G7.HU
Szerző: JANDÓ ZOLTÁN
2019.11.06.


Különös módon egy helyre koncentrálódnak a Liget-projekt félmilliárd forintnál kisebb fejlesztéseinek költségei. Öt olyan beruházást is találtunk, amit 295 és 299 millió forint közötti összegért vállalt el a nyertes kivitelező, és további egyet, aminek a végső ára kevés híján 285 millió forint volt. Mindez azért érdekes, mert az építési beruházásoknál a 300 millió forint elég fontos értékhatár: ez alatt lehetőség van kiválasztani azokat a cégeket, akiket a kiíró – jelen esetben a Városliget Zrt. – szeretne meghívni a tenderre. Azaz a közbeszerzésen nem indulhat el akárki.

Így lehet kiiktatni a versenyt

A jogszabály értelmében az ajánlatkérő ilyen eljárás esetében is köteles biztosítani a versenyt, azzal, hogy legalább öt piaci szereplőt felkér ajánlattételre. Ezt a gyakorlatban úgy kell elképzelni, hogy nem közzéteszik a felhívást, hogy azt mindenki lássa, hanem az öt kiszemelt cégnek írásban megküldik, és megszabnak nekik egy határidőt, amíg árajánlatot adhatnak. Elvileg ez bőven elég lehet ahhoz, hogy valós verseny alakuljon ki, különösen, hogy nálunk a nyílt, azaz mindenki számára elérhető közbeszerzéseken is sokszor csak egy-két (jellemzően kormányközeli) vállalat indul. A gyakorlati tapasztalatok alapján azonban nem mindig ez történik...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.