2019. november 14., csütörtök

HOGYAN FORDULHAT ELŐ?

168 ÓRA ONLINE
Szerző: SOMFAI PÉTER
2019.11.14.


Az emberi gyávaság, a félelem, a megalkuvás okozza a világban a tragédiákat. Talán tizenhat éves lehettem, amikor a gimnáziumban először tanultunk a náci Németország rémtetteiről. A pogromokról, a koncentrációs táborba hurcolt több millió zsidó ember kiirtásáról. Édesapám korábban csak annyit mesélt nekem „azokról az időkről”, hogy fegyvertelen katonaként megfordult a Donnál, és együtt raboskodott Radnótival. Anya múltjáról annyit tudtam, hogy ő is járt valami táborban, repülőgépeket szereltek Hitlernek. Tizenévesen nem értettem, hogyan fordulhatott elő, hogy az a sok százezer ember birkaként beszállt a vagonokba, és nem tiltakozott, nem ragadott fegyvert. Meghaltak volna, mondta apám. Így is meghaltak, vágtam rá én.

1980-ban, berlini tudósítóként, megrázó élményt jelentett számomra, ahogyan az NSZK-beli tévéállomások egymással versengve szembesítették az akkori fiatalokat a még élő apák, nagyapák nemzedékével. Nem volt olyan beszélgetés, amelyben ne tette volna fel valaki a kérdést: hogyan engedhettétek meg mindezt?

A hétköznapok rohanásában sokszor meg sem fordul a fejünkben, hogy valami nincs rendjén körülöttünk. Hogy meg kellene állni, és feltenni a kérdést a politika formálóinak: jó lesz ez így? Hová vezet, ha lépésről lépésre lecsippentenek egy kicsit a jogainkból? Átírják az alkotmányunkat, átszabják a választási rendszert. Ha egyszer csak azt látjuk, hogy ripsz-ropsz pártkatonák pottyannak minden közpozícióba, hivatalba, hatósághoz.

Csak megvonjuk a vállunkat.

A minap az egyik tévécsatorna bemutatott egy háromrészes francia filmsorozatot, amely a sztálinizmus születését és a diktátor hatalmának kiterjesztését mutatta be. A megdöbbentő, eredeti képsorokhoz mellékelt szöveg mélyen megfogott. Sztálin maga fogalmazta meg egy interjúban, hogy a papnevelde álnok világa kellett ahhoz, hogy azzá legyen, ami. El kellett sajátítania a kémkedést, el kellett fogadnia, hogy a magánszféra tisztelete és az érzelmesség a gyengék tulajdonsága. Alapszabály: soha ne mutasd ki az érzelmeidet, soha ne áruld el magad, ha hatalomra akarsz kerülni! Már húszévesen bandafőnöknek tekintette magát. Lázadó volt, nem volt hajlandó levágatni a haját, lobogó ingekben járt, szakállt növesztett és tiltott könyveket olvasott. Megértette, hogy a 20. századi orosz társadalom feudális, ezért el kell pusztítani, és egy másik társadalmat kell helyette építeni. Később már arról beszélt: Hitlertől megtanulta, hogy csak erőszakkal lehet kormányozni, az árulás, a hazugság, még a gyilkosság is megengedett bizonyos szint felett. Amikor a párt élére került, szakított egy „agyrémmel”, amelyet ő lelkiismeretnek nevezett...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.