2019. november 1., péntek

ISTEN NEM VER BOTTAL, CSAK SZÓVIVŐVEL

KOLOZSVÁRI SZALONNA / VENDÉG
Szerző: HORN ANNA
2019.10.31.


Nincs mese, BBC-t nézni és hallgatni kell, és nem csak azért, mert szerintem az egyik legobjektívabb média, a szakma krémjét képviselő újságírókkal, szerkesztőkkel. Tematikus gazdagságuk, kiváló forgatócsoportjaik és technikai eszközeik révén nagyszerű műsorokat gyártanak, sokat lehet tanulni (és megtudni) tőlük.

Különösen, ha olyan nagyszerű riportalanyra bukkannak, mint a magyar kormány nemzetközi kommunikációjáért felelős államtitkár, Kovács Zoltán őnagyszerűsége. (Az angoltudása valóban az, meg kell hagyni.) Steve Rosenberg, a BBC újságírója később úgy értékelte a beszélgetést, hogy az érdekes tapasztalat volt. Semmi perc alatt megkapta, hogy ő és/vagy a kérdései abszurdak, buták, félrevezetőek, nevetségesek, amit akár hülyének, illetve finomabban ostobának szoktak fordítani.

Mély levegőt vettem, amikor elkezdődött az interjú, mert azonnal beugrott egy hasonló helyzet, amikor még a Kovácsnál is kiválóbb magyar külügyér ült be a BBC egyik stúdiójába, pár hónappal ezelőtt. Nehezen hevertem ki azt a szégyenkezést, amit éreztem azután az adás után, tehát próbáltam felkészülni amire lehet. Kevés eredménnyel, be kell valljam...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.