2019. november 21., csütörtök

KORMÁNYKÖZELI CÉGCSOPORTOKAT HÍZLALNAK A FOLYAMATOSAN DRÁGULÓ ÁLLAMI ÓRIÁSBERUHÁZÁSOK

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: KATUS ESZTER
2019.11.20.


Összegyűjtöttük a leglátványosabban dráguló állami építkezéseket az elmúlt évekből: ehhez hivatalos közléseket, és a közbeszerzési értesítőben található szerződéseket használtunk fel. Munkánkat hátráltatta, hogy néhány beruházás ára szinte folyamatosan emelkedik, újabb és újabb fejlesztések drágulását jelentették be, miközben számoltunk. Végül 42 beruházásnál álltunk meg, amelyek összesen nettó 570 milliárd forinttal drágultak az előzetesen becsült árhoz képest. Megnéztük azt is, kik a folyamatosan dráguló állami építkezések legnagyobb nyertesei: néhány kormányközeli cégcsoportot találtunk.

Kormányzati gigaprojektek

Az elmúlt évek leglátványosabban dráguló kormányzati óriásberuházása a vizes vb volt, amely még azután is képest volt drágulni, hogy véget ért. A vizes vb-re 2013-ban 14 milliárd forintot szánt a kormány, ám a végösszeg ennek közel tízszeresére, nettó 107,9 milliárdra rúgott.

A másik jelentős versenyző a Liget projekt. Ahogy arról tavasszal beszámoltunk, öt év alatt összesen mintegy 119 milliárd forintot költött a Városliget Zrt. a Liget Budapest Projekt néven megvalósuló új kulturális intézmények megépítésére. A gigaberuházás várható költsége néhány év alatt ötszörösére drágult: 2012-ben a kormány 50-60 milliárd forintra becsülte a végösszeget, Baán László, a Liget projekt miniszteri biztosa 2018-ban azonban már 250 milliárd forintos összköltségről beszélt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.