2019. november 9., szombat

SZABAD SZEMMEL: ORBÁN VESZÉLYES VIZEKRE EVEZ -A NÉPSZAVA NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2019.11.09.


Süddeutsche Zeitung 

A német kancellár úgy gondolja, hogy bizonyos kérdésekben akár ötven évig, vagy még tovább is eltarthat, amíg végbemegy a kiegyenlítődés Európa két fele között. Angela Merkel szerint ebben közrejátszik, hogy világszerte erősödnek a nacionalista, bezárkózó irányzatok, úgy hogy ismét előtérbe került a nemzeti megközelítés. Mára a fal leomlásának évfordulóján tartandó ünnepségre Berlinbe hivatalosak a Visegrádi Csoport államfői. A meghívással a házigazdák azokat az érdemeket igyekeznek kiemelni, amelyet ez a négy ország a békés forradalomban szerzett. A cikk kitér arra, hogy annak idején nagy volt a félelem: túl nagy befolyáshoz jut a földrészen az egyesült Németország, ma viszont egyre inkább a vezető német szerep erősítését sürgetik sokan. Kívülről sokkal természetesebbnek tartják a 80 milliós államot, mint belülről. Merkel szerint azonban nem kizárt, hogy azon múlik ez: eltelt 30 év.

A francia elnök megismételte, hogy Európa végveszélyben van. Emmanuel Macron ezt ugyanabban az interjúban fejtette ki, amelyben az agyhalott NATO-ról beszélt. Eszerint egy sor hatalmas veszély leselkedik rá, miközben jó pár országot törékeny koalíciók irányítanak. Strasbourgban ugyan stabilak az erőviszonyok 2022-ig, de minden államot sújt a szociális válság. Kivéve azokat a kormányokat, amelyek hátat fordítottak a liberális demokráciának és úgy döntöttek , hogy sokkal keményebb eszközökhöz nyúlnak. Lehet azt mondani, hogy ily módon Budapest és Varsó megóvta magát a bajoktól, de azért a magyaroknál vannak figyelmeztető jelek – fűzte hozzá.

NZZ 

Orbán Viktort 6 éve stratégia partnerség fűzi Törökországhoz, ám a kapcsolatot bőven fűszerezik ellentmondások. A fő összekötő elem a menekültkérdés és az energia, miközben a magyar vezető a keresztény napnyugat megmentőjeként, Recep Tayyip Erdogan pedig az oszmán birodalom szellemi örököseként lép fel. Barátságuk igen szoros, a két politikus bírja egymást. A magyar kormányfő nem is titkolja csodálatát az elnök iránt. A jó viszony azonban meglepő, ha azt vesszük, hogy a magyar vezetés Európa fenyegető iszlamizálódásával indokolja kemény migrációs politikáját, és ebbe beletartozik az is, hogy a történelem során a nemzeti identitás kialakulására hatott a török hódítók elleni harc is. Az orbáni nacionalizmus azonban kellőképpen rugalmas, hogy dialektikusan fel tudja oldani az ilyen ellentmondásokat. Az eredmény mindazonáltal olykor-olykor kalandos. Például amikor a magyar fél megvétózta az EU nyilatkozatát a Szíria elleni török invázió ügyében. Orbán joggal hivatkozik arra, milyen fontos szerepe van Ankarának az európai menedékpolitikában, őszintébben nyilvánul meg a török zsarolási potenciál kapcsán, mint más tagállamok. Mégis fura, hogy a magyar politikus elhallgatja a Törökországnak folyósított Brüsszeli milliárdokat, és Erdogan áldozati mítoszát szajkózza. De érvei stratégiailag vagy ellentmondásosak, vagy félrevezetőek. Hiszen a katonai megszállás egy eddig nyugodt körzetet dúlt fel Szíriában és újabb 200 ezres menekülthullámot váltott ki. De a vétó azt is szolgálta, hogy maximalizálja Orbán súlyát az EU rovására. A politikus ugyanis nem szeretné, a Brüsszel miatt kisebb lenne a diplomáciai mozgástere. Egyenlő távolságra törekszik a regionális hatalmakkal. Ezt mutatja, hogy Erdogan előtt Vlagyimir Putyinnal, illetve a német külügyminiszterrel találkozott Budapesten. Viszont hogy orosz gázzal töltötték fel a magyar tárolókat, az azt mutatja, hogy nem több szemforgatásnál az amerikaiaknak tett ígéret a beszerzések diverzifikálására. Ám Putyinhoz és a török államfőhöz fűződő férfibarátság előbb vezethet fulladást okozó szorításhoz, mint ahogyan azt Orbán szeretné.

Orbán és Erdogan úgy jelent meg Budapesten, mint két haver, aki zsarolja az uniót, de igazából már évek óta pontosan ez a helyzet. A magyar politikus szívesen zsebre vágja a brüsszeli pénzeket, ám egységes európai politikáról nem kíván tudni. A minap megakadályozta, hogy az EU élesen elítélje a török katonai offenzíván Szíria északi részén. Ő nem osztja a túlnyomó többség erkölcsi aggályait. Számára a szervezet sima pénzbeszerzési forrás, semmi több. Akkor sem tanúsított semmiféle ellenvetést, amikor a török vendég újból azzal fenyegetett, hogy Európába irányítja a jó 3,5 millió szír menekültet. Ám azok bizonyosan nem jönnek Magyarországra, erről Orbán gondoskodni fog. A duó pimaszul kihasználja a rendszer gyenge pontjait. Senki sem dobhatja ki a magyarokat az unióból, ezt pontosan tudja a miniszterelnök. És senki sem mondhatja fel a törökök NATO-tagságát. Ezzel meg Ankara van tisztában.

Orbán Viktor veszélyes vizekre evez, amikor külön utakon jár és támogatni akarja Erdogan tervét Szíriában a biztonsági övezetek megteremtésére. A jobboldali-populista vezető szívesen áll össze autokratákkal és önkényurakkal. A múlt héten Budapesten járt Putyin, előtte a miniszterelnök egy asztalnál ült a türk nemzetek államfőivel, köztük Erdogannál, akit most a Várban üdvözölt. Amióta beköltözött az egykori karmelita kolostorba, előszeretettel mutogatja az erkélyről a gyönyörű kilátást. Közben lent, a városban forrong a köznép a rengeteg útlezárás miatt, amelyek azért kellenek, hogy a despoták ide-oda tudjanak furikázni. És ez a gyanús férfibarátságnak még viszonylag ártatlan kísérőjelensége. Mert annak az ára általában nagyobb szokott lenni, mint a kivételes panoráma megtekintése. Időnként a barátok szívességet kérnek egymástól. Egyedül ez magyarázza, hogy Orbán egyetlen uniós kormányfőként feltétel nélkül támogatja Erdogan rettenetes katonai kalandját a többségében kurdok lakta Észak-Szíriában. De két napja még ennél is továbbment egy lépéssel. Azt közölte, hogy országa közre fog működni az ún. biztonsági zóna újjáépítésében. Iskolák, templomok emeléséről van szó, ám ez már csak azért is illuzórikus, mivel a török hadsereg által előreküldött arab szabadcsapatok keményen iszlamisták, akik bizonyosan nem tűrnek meg egyetlen keresztényt sem új birtokaikon. Rendkívül cinikus az egész, mert Orbán állandóan azt nyomatja, hogy az üldözött keresztényeket védelmezi. Ám a populistáktól nem szabad várni, hogy be is váltsák az ígéreteiket. És amit a magyar vezető művel, az ez esetben azért is különösen veszedelmes, mert a térségben illetékes amerikai külön megbízott megállapította: a biztonsági övezet terve lehetővé teszi háborús bűnök elkövetését és az etnikai tisztogatást. Aki ebben segédkezet nyújt Erdogannak, akár a legcsekélyebb módon is, az maga is kiveszi részét a bűnből...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.