2019. november 26., kedd

VÉRFAGYASZTÓ RÉSZLETEKKEL TÉR VISSZA A SZOLGÁLÓLÁNYOK VILÁGA

INDEX
Szerző: MATALIN DÓRA
2019.11.26.


Nem sok könyv megjelenését övezi manapság akkora várakozás, mint Margaret Atwood Testamentumok című regényéét. Szeptemberi megjelenését követően alig egy hét alatt több mint százezer példányt adtak el belőle az Egyesült Királyságban, Amerikában jelenleg körülbelül félmilliónál jár az eladott példányok száma.

A könyv bemutatója akkora esemény volt, hogy egy show-műsort is szerveztek köré, amit 1300 moziban élőben lehetett nézni szerte a világon. A Testamentumokért a 80 éves Margaret Atwood megkapta élete második Booker-díját, az angol királynő pedig brit becsületrenddel tüntette ki. (Magyarul november közepén jelent meg Csonka Ágnes fordításában.)

AZ ÓRIÁSI VÁRAKOZÁS TULAJDONKÉPPEN ÉRTHETŐ: A SZOLGÁLÓLÁNY MESÉJÉNEK FOLYTATÁSÁRA NEM KEVESEBB MINT 34 ÉVET KELLETT VÁRNI.

Ez a hosszú idő önmagában is bőven elég lett volna a várakozás felkorbácsolásához egy olyan könyv esetében, ami cliffhangerrel ér véget, hiszen a végén a főszereplő – nem éppen önszántából – beszáll egy nagy fekete furgonba, amiről nem tudjuk, hogy hova viszi. De természetesen a felfokozott hangulat igazi oka a regényből készült óriási sikerű sorozat, ami újra bedobta a köztudatba Atwood könyvét. A szolgálólány meséje egyébként megjelenésekor sem volt sikertelen, alapvetően jó kritikákat kapott, aztán filmet is készítettek belőle Natasha Richardson és Faye Dunaway főszereplésével. De nem lett kirobbanó világsiker, és főleg nem lett olyan kulturális jelenség, amilyen a sorozat bemutatása után...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.