2019. december 14., szombat

AZ ON THE SPOT KÉSZÍTŐI: „SENKI NEM MERT SEMMIT MONDANI”

MAGYAR NARANCS ONLINE
Szerző: CZENKLI DORKA
2019.12.13.


10 éves az On the Spot. Munkával ünnepelnek: készül az első egész estés dokumentumfilmjük, s lesz egy műsoruk Geréb Ágnesről is. Gyerekvállalásról, népességnövelő propagandáról, illetve a Másállapotot a Szülészetben nevű mozgalomról beszélgettünk. De elmesélték saját szüléstörténetüket is.

Magyar Narancs: 7 éve az etióp szavanna egyik kunyhójában a kamerátok előtt született egy kislány. Az apa kérésére megígértétek, hogy visszatértek


S. Takács András: Az emberiség bölcsőjében, az Omo völgyében Eszterről nevezték el az akkor világra jött kislányt. Esther Gino Gidó édesapja úgy döntött, annak ellenére, hogy a lányok ennél a törzsnél nem járnak iskolába, hajlandó taníttatni a gyereket, de ez legyen a mi felelősségünk.

Cseke Eszter: Először azt gondoltuk, hogy: „Na, ne szórakozzon már, ügyes!” Aztán együtt töltöttünk még pár napot, és azt tapasztaltuk, komolyabban van véve ez az ötlet, mint hittük. Próbáltunk barátkozni a gondolattal, mekkora felelősség mindez, ha belevágunk.

STA: Nem volt kérdés, hogy vissza kell mennünk. Odáztuk, ameddig lehetett, mert van egy hároméves gyerekünk, akit most sem akartunk otthon hagyni, márpedig ez elég rázós terep... De a kislány 7 éves koránál tovább nem lehetett várni. Arról szól a film, hogy visszamentünk, és megtudtuk, mi minden változott 7 év alatt a törzsnél, s mi történt a családdal...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.